Ugrás a tartalomra

Ez történt 2019-ben a Miskolci Állatkertben

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. január 06. hétfő 13:11
Sikeres évet tudhat maga mögött a Miskolci Állatkert és Kultúrpark. A látogatók száma ugyanis újra felülmúlta az előző esztendőét: több, mint 112 ezren váltottak belépőjegyet, hogy megtekintsék a Miskolci Állatkert lakóit.

Az állatkert sokszínű állatgyűjteményéből 2019-ben sem hiányozhattak az újdonságok. Az újak közül érdemes kiemelni az év végére érkezett örvös mangábé csapatot. A hat állat a Berlini Állatparkból költözött Miskolcra, ahol egyelőre az Afrika-házban lévő belső férőhelyüket foglalták el, tavasztól viszont már tágas külső kifutójukat is birtokba vehetik majd. Magyarországon jelenleg kizárólag a Miskolci Állatkertben lehet találkozni ezekkel a különleges majmokkal.

A vadon már alig kétezer egyeddel jelen lévő közép-ázsiai gímszarvasokból szintén 2019-ben érkezett egy bika és két fiatal tehén, így az új egyedekkel immár öt fősre gyarapodott csapat jövőre akár már utódokat is nevelhet. De párt kapott a vöröscsőrű kitta és új egyedekkel gyarapodott a Bennett-kenguru csapat is. A kisebb termetű állatok kedvelői is örülhettek, hiszen új állatfajként kerültek bemutatásra – az országban szintén egyedülálló módon – a zöld famászógyíkok.

A szép számú szaporulat is hozzájárult az állatállomány bővüléséhez. Közülük is érdemes kiemelni néhány újszülöttet, mint az európai bölény borjút, amely a Miskolci Állatkert elsőszülött bölénye. A nyáron világra jött fehérpamacsos selyemmajom kölykök érdekessége az volt, hogy egyszerre hárman születtek. A selyemmajmok rendszeresen két utódot hoznak a világra, harmadik kölyök felnevelése olyan többlet energiabefektetést igényel a felnőttként is kevesebb, mint fél kilogrammos állatoktól, amelynek köszönhetően igazi ritkaság, ha mindhárom kölyök felnevelkedik – Miskolcon viszont éppen ez történt.

A gyűrűsfarkú makik családjában két kölyök jött a világra, amely ugyan már megszokott a Miskolci Állatkertben, ám idén először fordult elő, hogy két nőstény is utódnak adott életet. Ráadásul az egyik kölyköt, mivel anyja még tapasztalatlan volt a kölyöknevelésben és teje sem volt elegendő, gondozói nevelték fel. A cél azonban természetesen az volt, hogy a kölyök minél kevésbé szokjon hozzá az emberi jelenléthez, így ma már ő is újra a csapatban él, ahol féltestvérével szinte állandóan a felnőttek körül ugrálva játszanak.

Az állatkertek azonban ma már többek, mint egyszerű állatbemutatók, és nincs ezzel másképp természeten a Miskolci Állatkert sem, ahol fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet a környezet- és természetvédelem fontosságára. Éppen ezért az állatkert az idei évben csatlakozott a Jane Goodall Intézet „Passzold vissza Tesó” nevet viselő kampányához, melynek keretében a használt mobiltelefonokat immár a Miskolci Állatkertben is le lehet adni, majd azok az Intézet közreműködésével újrahasznosításra kerülnek.

A Miskolci Állatkert egyik legfontosabb eseménye 2019-ben Dr. Lee Durrell látogatása volt. Gerald Durrell özvegye először járt Magyarországon, melynek keretében a Miskolci Állatkertbe is ellátogatott, ahol megtekintette férje mellszobrát, mely a világon elsőként állított emléket a népszerű zoológus és író emlékének. Dr. Lee Durrell ma is a Jersey szigetén lévő, Durrell által alapított és nevét viselő állatkert, valamint a veszélyeztetett fajok és a természetvédelem nagyköveteként járja a világot.

Az állatkert munkájához a látogatók is hozzájárultak, akik közül több, mint hatvanan váltak valamely állatkerti lakó pótszülőivé a jelképes örökbefogadásnak köszönhetően. Az ebből befolyó több, mint félmillió forint értékű összeg az állatok gondozása során, valamint az állatok világnapi program megrendezése során került felhasználásra.

Az állatkert munkatársai bíznak benne, hogy munkájuk gyümölcseként a 2020-as esztendőt 2019-től is sikeresebbre értékelhetik egy év múlva. Ennek érdekében az előttünk álló évben is változatos programokkal és új állatokkal is várják majd látogatóikat.

További hírek

Olvasnivaló