Ugrás a tartalomra

Ezúttal nem sikerült fordítaniuk a „maciknak"

Létrehozva
A Tipsport Liga 12. fordulójában a DVTK Jegesmedvék a HK Dukla Trenčín csapatát fogadta. A találkozó első felében négygólos előnyre tett szert a vendég együttes, és bár nagy munkával két gólt sikerült ledolgozni a hátrányból, pontot végül nem sikerült szereznie Marcel Rodman csapatának.
Preview Image
Beregi László képgalériája!

A DVTK Jegesmedvék hazai pályán kikapott a Trencséntől a szlovák jégkorongliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján.

Tipsport Liga

12.forduló

2019. október 13. 15:00

DVTK Jegesmedvék - HK Dukla Trenčín 2-4 (0-3, 2-1, 0-0)

Marcel Rodman: Jól kezdtük a meccset, az első öt perc a miénk volt. Jól akartunk kezdeni, mivel az előző meccseken ez nem volt jellemző. Amint megkapták az első emberelőnyüket, úgy néztünk ki, mint akik túl boldogak voltunk azzal, ahogy kezdtünk. Ezt követően nem nyertük meg a párharcokat és ennek megfizettük az árát, két gólt is lőttek emberelőnyből. Egészen 0-4-ig nem találtuk a játékunkat, de az első gólunk után megtaláltuk a kellő energiát és jobban harcoltunk. Próbálkoztunk, de amikor közel kerültünk megint jöttek a kiállítások, a harmadik harmad fontos szakaszában 6 percet is hátrányban töltöttünk. Ezért nem tudtuk megtalálni azt a momentumot, ami szükséges lett volna a szorosabb eredményhez. Pontosan nem tudom hova helyezni ezt a meccset, az ellenfelünk jó volt, megérdemlik a pontokat. Mi nem voltunk elég jók 60 percen keresztül.

További részletek ITT.

Ez is érdekelhet

A tornának a miskolci jégcsarnok ad otthont. Fotó: magánarchívum
Miskolcon játszanak a tizennyolcasok
SportMiskolc
A népkerti jégcsarnokban rendezik a Négy Nemzet Tornája elnevezésű utánpótlás viadalt.
A DVTK első helyezett csapata. Fotó: magánarchívum
Aranyérmes a DVTK
SportSport
Kiskunfélegyházán rendezték az NB III-as csapatbajnokságot.
Balayera 12 pontot gyűjtött. Fotó: magánarchívum
Három pontos diósgyőri siker
SportMiskolc
Kosárlabda: szerdán este Görögországban kupázott a diósgyőriek együttese.
Argentínai képeslapok
SportMiskolcVilág
Kajak-kenu: a napokban Dél-Amerikában rendezték a maratoni világbajnokságot.