Ugrás a tartalomra

Facsemetékkel egy szebb jövőért

Létrehozva
Egyetlen fa négy ember oxigénszükségletét fedezi – ezért ültettek fát Miskolcon a Pitypang Óvodában, Gesztelyben, Hajdú-Bihar megyében, ma pedig újra Miskolcon. Tíz facsemetével a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola udvarán folytatódott az Ébredj!mozgalom faültetési akciója.
Kép
Fotók: Mocsári László

A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmét a környezetre és klímavédelemre. 

A legtöbb fát az iskola sportudvara mentén ültették el, hogy ha megnőnek nyáron árnyékot adjanak a tornázó gyerekeknek. A munkában a diákok is aktívan részt vettek.  

Hernádnémetitől Hajdú-Bihar megyéig 60 helyszínen ültettek már fákat a mozgalom tagjai. 

Kép

Az Ébredj!mozgalom helyi képviselője, Falticska Viktória a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, ezúttal a Magyarországon őshonos korai juhart és magas kőris fákat telepítettek. 

A városrész önkormányzati képviselője, Deák - Bárdos Mihály is aktívan részt vett a faültetésben. Mint mondta, minden olyan közösségi eseményben próbál részt venni, ami a terület épülését szolgálja. 

A faültetés Mályiban folytatódik majd: a Középső-tónál 40 darab fát telepítenek majd az önkéntesek.

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.