Kihívásokkal, próbákkal és abszurd pillanatokkal tarkított a színház jelenlegi élete. Az újból bevezetett veszélyhelyzet intézkedései mindenki hétköznapját megváltoztatták kisebb-nagyobb mértékben. Ki mit csinál jelenleg? Mennyiben változtatta meg a pandémia a mindennapi életet? Lehet-e optimista szemlélettel állni az aktuális helyzethez? Fandl Ferenc színművésszel beszélgettem a témában.

A színház bezárt a nézők előtt, de a munka folyik tovább. Ön próbál jelenleg?

Így van. A Producerek próbái folynak, ez engem nem érint sajnos. Eredetileg a Linda Vista bemutatása után következett volna az év általam legjobban várt munkája a Hazatérés, Ascher Tamás rendezésében. Már korábban eldőlt, hogy ez tavaszra csúszik a járvány miatt, úgyhogy tudtam, hogy rám egy viszonylag hosszabb kényszerpihenő vár. Elég rosszul viselem, de igyekszem kreatívan eltölteni.

Mivel tölti most a hétköznapokat, a szabadidőt, mik a tervei a veszélyhelyzet idejére?

Például számítógépes programokkal ismerkedem, hobbi videókat szerkesztek, zenét vágok, szövegeket fésülök. Szerencsére a Fagyi-Zoo csoport egyik tagja, Kovács Zsófi írt egy kifejezetten izgalmas szöveget, azzal foglalkozunk most a srácokkal. Remélem lesz belőle valami. Játszom, olvasok, és igyekszem pótolni az irodalmi, illetve filmművészeti lemaradásaimat. Mindemellett töröm a fejem, hogy mi, azaz a színészek ebben a helyzetben milyen módon lehetnénk leginkább a társadalom hasznára.

Hogyan élte meg a tavaszi zárást, milyen nyomokat hagyott az életében az az időszak? Milyen ahhoz képest a mostani helyzet?

Nagyon örültem, mikor vége lett, és utáltam, mikor kezdődött elölről. Nem ez az élet rendje. Ady sorai jutottak eszembe az A menekülő élet című verséből:
„Ni, miként menekül I A híres Úr: az Élet, I Űzi, veri, kergeti, I Mint egy tolvaj cselédet, I 
Egy nálánál is főbb Úr. I És vele menekülnek / Millió unokácskák, I Kicsi kis élet-szemek, I 
Látom sírva tipegni I Közöttük az én kis I Életemet...”

Azt gondolnánk, hogy a tavaszi tapasztalattal a zsákjában az ember fel tud készülni a helyzetre, ismeri azt, de ez sajnos nem így van. Nagy kihívás minden reggel úgy gondolni végig az előtted álló nap teendőit, hogy legyen benne valami hasznos, az emberek életét pozitívan érintő, segítő dolog is. A művészet számára a tétlenség a halál. Mérhetetlenül hiányzik a nézőkkel való találkozás, mert ők adják a hitet abban, hogy amit mi a színpadon csinálunk, az fontos és értelmes dolog. Ezt az érzést nem pótolja semmi.  A mi erőnket az adja, ha minden este hihetünk abban, hogy a nézőtéren ülők közt biztosan van legalább egy valaki, akinek változtattunk az életén, a gondjain, a gondolatain, segítettünk a jó megoldás felé fordulni, vagy egyszerűen csak adtunk két és fél óra szabadidőt a hétköznapok szürke falai közül való kiszabadulásra.

Többszörösen eltörte ennek az évnek a gerincét a vírus. Mely darabokról érzi úgy, hogy más körülmények között másképp alakult volna a sorsuk?

Mindegyik. Mindegyik sorsa másképp alakult volna. Ha ki kellene emelnem egyet, akkor a Vadkacsát mondanám. Nagyon jó lenne többször játszani, sokkal több embernek kéne látnia. A Vadkacsához kifejezetten érzelmi viszonyok fűznek. Ha gondolok rá, mindig végig fut rajtam az érzés, hogy ezért érdemes színházat csinálni. Mind a próbafolyamat, mind az eredmény nagyon az én színházeszményemhez közelít. Ha még egyet mondanom kellene, akkor a Feketeszárú cseresznyét tenném mellé…Azért, mert ez a két előadásunk szerepelt az elmaradt POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) programjában, mindkettőt jó lett volna szélesebb szakmai kör és közönség előtt is megméretni, mert meggyőződésem, hogy jó hírét vitték volna a színházunknak.

Köztudottan lelkes horgász. Több idő maradt idén erre a hobbira, vagy ebből a szempontból sem alakult jól az év?

Többet horgásztam, kevesebbet fogtam. Nem vagyok csalódott, a horgászat nekem nem feltétlenül a halfogást jelenti, sokkal inkább egy kapocs a természettel, ahol semmivel nem kell foglalkozni, csak az előtted álló néhány perccel. A tudat, hogy bármelyik pillanatban megszólalhat a jelző, csodálatos érzés, és feltölti az embert pozitív energiákkal, aztán ha nem jön össze, mindig ott van a „majd legközelebb” reménykeltő gondolata. Horgász még úgy nem ment haza vízpartról, hogy „soha többet nem jövök”. Ebben a sportban nem az a szép, amit ad, hanem amit ígér. A horgászat valóságos terápia a nehéz időkre. Nem is értem, miért nem csinálja mindenki. Jut eszembe, pakolok is… ma is kimegyek… Ja, és Harsányi Attila….majdnem elfelejtettem. Van egy megállapodásunk: mindig meg kell említeni a másikat. Ő is mindig megteszi, én sem hanyagolom el. Sokat játszanánk mostanában együtt, ha lehetne. No de ami késik…