Vízkereszt ünnepével lezárult a karácsonyi ünnepkör, és beléptünk a farsangi időszakba, amely a nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart.
– A mezőgazdasági munkák szünetei tették lehetővé télen az ünneplést, ezért régen a farsangi időszakra tervezték a lakodalmakat. Az eljegyzett lányoknak illett férjhez menni farsangkor – mondta Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum etnográfusa. – A világi és egyházi hatalom farsang tájékán engedte a vadabb szórakozást is.

A farsangi szokások egyik nagy köre a köszöntők előadása. „Gyermekekből vagy fiatalokból álló kisebb társaságok házról házra jártak. Verses vagy énekes köszöntőkkel kívántak gazdagságot, jólétet, jó egészséget az egyes házak lakóinak, jószágoknak és a termésnek. Ezek a bőséget, termékenységet serkentő jókívánságok máskor is megjelentek, de megvoltak a farsangi változataik is. A Magyar Népzene Tárából tudjuk, hogy énekes formájuk némelykor archaikus volt, és elnevezésüket is az ének kezdetéről kapták. Felvidéken például dőrejárás, illetve tananaj- vagy talalaj-vasárnap néven ismerték” – tudatta a néprajzkutató.

Beöltözős mulatságok

A jelmezes alakoskodás az ókori Rómából származó bachanáliákra vezethető vissza. Ezek egészen a középkorig megmaradtak Európában. A Herman Ottó Múzeum munkatársa szerint a farsangi időben szokás volt a fonóházakban, tollfosztókban, disznótorokban meglátogatni a háziakat. Ott adtak elő tréfás jeleneteket és zsánerfigurákat elevenítettek meg. Úgy mint a drótostót, a vándorköszörűs vagy akár a vándorfogorvos vagy -cigány. Az állatalakoskodás részeként medvét, gólyát, kecskét jelenítettek meg és a hozzájuk kapcsolódó tréfákat adtak elő. A Felső-Tisza-vidéken jellegzetes volt a betyárfarsangoknak nevezett népies jelenet előadása.

- Az alakoskodás másik formája volt, amikor az egész faluközösség végigvonult jelmezben a településen, és a karnevál táncmulatsággal zárult. Ha valamelyik eladósorban lévő lány a farsangi időszakban mégis pártában maradt, akkor jellegzetes farsangi népszokásként következett a vénlánycsúfolás. Ennek egyik formája a tuskóhúzás volt, amikor tréfás lakodalmi menet keretében egy fatuskót húztak végig a falun. A pártában maradt lányok háza előtt csujogattak és rigmusokkal csúfolták a vénlányokat. Karakteres északkelet-magyarországi szokás volt a bakfazékdobás, amikor egy szeméttel megtöltött fazekat dobtak be a vénlányok udvarára – ismertette az etnográfus.

A miskolci országos hírű

Nem csak a mohácsi sokácok busójárása, de egy Heves megyei falu farsangi hagyománya is bekerült a szellemi kulturális örökségbe. „Gyermekekből vagy fiatalokból álló kisebb társaságok házról házra jártak. Verses vagy énekes köszöntőkkel kívántak gazdagságot, jólétet, jó egészséget az egyes házak lakóinak, jószágoknak és a termésnek. Ezek a bőséget, termékenységet serkentő jókívánságok máskor is megjelentek, de megvoltak a farsangi változataik is. A Magyar Népzene Tárából tudjuk, hogy énekes formájuk némelykor archaikus volt, és elnevezésüket is az ének kezdetéről kapták. Felvidéken például dőrejárás, illetve tananaj- vagy talalaj-vasárnap néven ismerték”