Ugrás a tartalomra

Fátyolfelhős, ködös időre és tiszta levegőre számíthatunk mindenszentek napján

Létrehozva
A novemberre jellemző néhol ködös, vagy felhős égbolt várja a temetőbe látogatókat. A városnak szinte az egész területén jó a levegő minősége.
Kép
Avasi temető és harangtorony / Fotó: Osztie Tibor

Időjárás

Fátyolfelhős idő várható, de észak felől csökken annak is a mennyisége. Legfeljebb ködszitálás fordulhat elő a ködös területeken. Az éjszaka képződött köd, illetve rétegfelhőzet kiterjedése fokozatosan csökken, legtovább az északkeleti határnál marad meg. A délnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet kora délután 13 és 20, késő este 6 és 13 fok között alakul - írja honlapján a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Zrt. 

Levegőminőség

Pénteken, mindenszentek reggelén Miskolc nyugati részén egészen a város észak-déli tengelyéig jó a levegő minősége a PM Monitoring Hálózat adatai alapján. Onnantól kezdve pedig megfelelő. Egyetlen kivételt a Joyson képez, ahol csak "elfogadható" a szennyezettség mértéke. 

 

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.