Az ünnepségen mintegy ötvenen, köztük művészek, politikusok és színházrajongók vettek részt. Avatóbeszédet Veres Pál polgármester és Rusznyák Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője mondott.

Először veres Pál lépett a mikrofon elé. – Miskolc gazdag város, nem csupán anyagiakban, hanem értékekben, szellemben, tudásban és művészetben is, és olyan alkotókban, akik máshol csak ritkán születnek. Miskolc Déryné városa, a Latabárok városa, Pressburger Imre városa, Feledy Gyula és Szalay Lajos városa, és Miskolc Jenbach Béla városa is  – mondta, majd felidézte a librettista életének főbb állomásait.

A Csárdáskirálynő szövegkönyvírója az egyike a város azon szülöttjeinek, akik azt elhagyva tettek szert hírnévre, nemzetközi elismertségre. Jenbach Béla 18 éves korában ment Bécsbe, hogy színész legyen. Akcentus nélkül megtanulta a német nyelvet, elvégezte a színiakadémiát és meghódította a Burgtheater-t, majd az egész német nyelvterületet. – Jenbach Bélának itt van a helye, mert nevét minden miskolcinak ismernie kell, és mindenkinek, aki megnézi és meghallgatja – akár Miskolcon – a Csárdáskirálynőt eszébe kell jutnia annak, hogy ennek a darabnak a szövegkönyvét egy miskolci ember írta – hangsúlyozta Veres Pál. A polgármester hozzátette, bízik abban, hogy ez a mellszobor amellett, hogy tiszteleg Jenbach Béla előtt, segít megismertetni a nevét minden miskolcival és minden idelátogatóval.

Veres Pál beszéde után Rusznyák Gábor elmondta, hogy az idén 200 éves jubileumát ünneplő színháznak nagyon fontos eseménye Jenbach Béla mellszobrának felavatása, hiszen a "csepűrágók" ritkán kapnak olyan kiemelt figyelmet, hogy mellszobor készüljön róluk. A főrendező meglátása szerint valójában Béres Attila színházigazgatónak kellene most helyette itt állnia, ugyanis tőle hallotta először Jenbach Béla hihetetlen történetét és azt, hogy miképpen kötődik a Csárdáskirálynő Miskolchoz. – Mi művészek azt mondjuk, hogy az alkotásaink minőségét, a feltett kérdéseink minősége határozza meg, ami természetesen az életre is értelmezhető – emelte ki a főrendező, majd rámutatott: mai ittlétünket az indította el, hogy valakiben egyszer csak felmerült a kérdés, hogy vajon a Csárdáskirálynő német szövegének harmadik felvonásában miért hangzik el háromszor Miskolc neve. A főrendező kiemelte, hogy a kérdés kiderítésének kutatómunkájában Fedor Vilmos, Miskolc díszpolgára mellett Kovács Ivett, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltára Miskolci Központjának levéltári kezelőjének vett részt.

Rusznyák Gábor elmondta, Jenbach Béla 1871-ben Jakobovics Bélaként született. Nővérével, Idával nagyon szerettek színházba járni, ahol már akkor is izgalmas előadások születtek, amelynek köszönhetően már korán beléjük ívódott a színház szeretete, és nyilvánvalóan meghatározta mindkettőjük későbbi pályafutását. – Valahogy mi is mindig abban bízunk, hogy az előadásainkkal hasonló színházszeretetet tudunk elindítani a fiatalokban – vetette közbe Rusznyák Gábor. A főrendező folytatva a korábbi gondolatot elmondta, hogy Ida később színész lett, utána pedig dramaturgként és némafilm forgatókönyvíróként vált ismertté. Ma már neves amerikai egyetemeken tanítják munkásságát. Ida csábította Bécsbe és inspirálta öccsét, hogy végezze el a színiakadémiát, aki később erről így vallott: „Bárhogy is szerettem volna, bármennyire is tehetségesnek éreztem magam, nem lettem igazán sikeres színész.” Ida végül összehozta az akkor már elismert Leo Stein szövegkönyvíróval, az ő unszolására kezdett el írni.

Aztán egy emlékezetes, a „Miskolci Orfeumban” tett látogatást követően megszületett a Csárdáskirálynő librettója. Erről Jenbach így ír: „…talán a honvágy, az elveszett gyerekkor, Róza mama, aki már nincs meg, a barátok, a színházi karzaton töltött idő, a főutcai vásárok..., szóval mindaz, ami néha visszatért álmaimban, az vezette a kezemet, amikor írtam. Igen, azt akartam, hogy az a város, ahol megszülettem benne legyen.” 

1

A történelem következő fejezeteként pedig Veres Pál és Rusznyák Gábor leleplezte és egyben fel is avatta Jenbach Béla mellszobrát, melyet Szanyi Borbála szobrászművész készített. Az alkotónak ez a második műve a szoborsétányon. Az ő keze munkáját dicséri Jókainé Laborfalvi Róza mellszobra is.

Az ünnepség fényét emelve Zamatóczky Florianna, a Miskolci Nemzeti Színház énekművésze, és Tóth Dominik, a teátrum színművésze előadta az Egy a szívem, egy a párom, valamint az Emlékszel még című dalt Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjéből.