Ugrás a tartalomra

Felfüggesztették a 25 forgalmi vizsgaútvonal bevezetését

Létrehozva
Egyelőre tíz vizsgakörön történik vizsgáztatás Miskolcon a B-kategóriás jogosítványszerzés részeként.
Kép

Korábban beszámoltunk róla, hogy Miskolcon hatról huszonötre emelte a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges forgalmi vizsgaútvonalak számát a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. (KAV) a lakosság és az autóvezetést tanulók számarányára hivatkozva a városban. Az új útvonalakat az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedési Hatósága tette közzé a honlapján. 

A gépjárművezető szakoktatók közül többen felháborodtak a döntés miatt, amiről elmondásuk szerint előzetesen nem egyeztettek velük. Ellenérvként fogalmazták meg, hogy a kötelező 29 gyakorlóóra gépkocsivezetésből így biztosan nem lesz elegendő még a vizsgaútvonalak bejárásához sem. Emiatt mindenképpen extra órákat kell venni a tanulóknak pluszköltségért. Ebből kifolyólag számítani lehet rá, hogy a beiratkozók inkább elmennek majd a környező kisebb városokba jogosítványt szerezni, ahol jóval kevesebb kötelező vizsgaútvonal van. Elmondták, hogy a gépjárművezetés-oktatás hatékonyságát inkább a kötelező óraszám növelésével lehetne erősíteni. 

Szükségtelen döntés

- Ésszerűtlen és szükségtelen volt megnövelni a miskolci vizsgaútvonalak számát, hiszen mindig más helyzet adódik egy forgalmi csomópontban. A helyi gépjármű szakoktatók kellő tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy megállapítsák, hogy egy vizsgázó alkalmas-e az önálló közlekedésre és arra, hogy jogosítványt kapjon. Ehhez szükségtelen ismeretlen helyzetekbe belevinni a vizsgázókat. Ráadásul több vizsgaútvonal esetén az oktatónak nagyobb figyelmet kell fordítania a tanulóra és a helyes útvonalra a vizsgán, ami növeli a balesetveszélyt – nyilatkozta szerkesztőségünknek Tóth Tibor, a Tóth Autósiskola vezetője. 

Mihály Zsolt, a Turbócsiga Autósiskola vezetője odáig ment, hogy petíciót indított az ügyben lakóhely szerinti diszkriminációra hivatkozva. Példaként Budapestet hozta fel, ahol bizonyos vizsgahelyszíneken kevesebb potenciális vizsgaútvonalra számíthatnak a forgalmi vizsgázók, mint Miskolcon. Múlt hét csütörtökön iskolavezető értekezlet keretében szakmai egyeztetés folyt az autósiskola vezetők és a KAV vezetősége között, amiről beszámolt nekünk. 

Sikeres volt a petíció

- Először a miskolci, aztán a vidéki képzőszervekkel tanácskozott a KAV vezetősége. Elmondták, hogy a 25 vizsgaútvonal bevezetésének célja az volt, hogy jobban megtanuljanak az emberek vezetni. A városok vizsgaútvonalszámában pedig azért vannak eltérések, mert egy adott településen csak 60 százalékban fedhetik egymást a vizsgakörök. Így a kisebb településeken nehezebb több vizsgaútvonalat kialakítani – foglalta össze Mihály Zsolt, aki szerint Miskolcon körülbelül 30 százalékos átfedés valósul meg a vizsgaútvonalak között. Elhangzott továbbá az egyeztetésen, hogy most dolgoznak egy jogszabályon, amely pontosan leírja majd, hogy milyen feltételek mellett és ütemezéssel lehet új vizsgaútvonalakat bevezetni. 

A KAV végül figyelembe vette a miskolci gépjárművezető szakoktatók többségének, illetve a petíciót aláírók véleményét. Egyelőre a 25 kihirdetett vizsgaútvonal közül csak az első tízen vezették be a gyakorlatban is a vizsgáztatást.

„Miskolcon eddig tíz volt a legtöbb használatban lévő vizsgaútvonal, ami egyazon helyről indult, és ennyi is marad. Erről a képzőszervek vezetői megkapták a megerősítő tájékoztatást. A jóváhagyott vizsgaútvonalakat tartalmazó lista megtalálható az engedélyező hatóság honlapján” – válaszolta megkeresésünkre a KAV Kommunikációs és Ügyfélkapcsolati Irodájának Kommunikációs Osztálya. 

Ez is érdekelhet

Dohányné Varró Anna a közbiztonság, az egészségügy, a gyermekek és a nők helyzetének javításán dolgozna
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohányné Varró Anna, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Új bicajtárolók – de ennél jóval nagyobb átalakulás kezdődhet a Győri kapuban
MiskolcKörnyezet
Átfogó közlekedési vizsgálat készült a Győri kapu városrészről, amely hosszabb távon is meghatározhatja a környék és Miskolc egészének jövőjét.
Csak ezt a részét tapasztalja meg a betegségnek
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Megható és felemelő estére készül Miskolc: a zene ereje ezúttal nemcsak élményt nyújt, hanem daganatos gyermekek gyógyulását is segíti. Az ingyenes koncert mindenkit közös összefogásra hív.
Hangoztatja visszakapott szavait
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Új kötettel jelentkezik Kövesdi Károly: a „Visszakapott szavak” bemutatója nemcsak egy könyv premierje, hanem ritka irodalmi esemény is, ahol a költészet súlya és csendje egyszerre válik átélhetővé.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.