Ugrás a tartalomra

Feltenni Miskolcot a nemzetközi turisztikai térképre

Létrehozva
Kétnapos tanulmányutat szervezett Miskolcra a Bükki Kör, melyre utazási irodák szakembereit hívták meg. A vármegyeszékhely attrakcióinak bejárása mellett egy fórumot is tartottak csütörtökön a Palotaszállóban.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

A study tour – melyen a Magyar Utazási Irodák Szövetsége irodái vettek részt – célja az volt, hogy potenciális utazási célpontként mutassák be Miskolcot, emellett megismertessék a Bükk városa fenntartható turisztikai törekvéseit. Merthogy ezen a téren úttörő szerepre vállalkozott a két évvel ezelőtt alapított Bükki Kör – Miskolc és a Bükk Turizmusáért Közösség.

– Mi vagyunk az első közösségi szerveződés, amelyik kifejezetten fenntarthatósági turizmusfejlesztésre építve igyekszik megvalósítani programját – mutatott rá érdeklődésünkre Fekete-Angyal Enikő elnök a csütörtöki fenntartható turisztikai fórumon, a Palotaszállóban.

Kiemelte: szeretnék jobban pozícionálni Miskolcot, nagyobb vendégforgalmat generálva az egész régióban. A kiemelkedő eredmények között említette, hogy Miskolc, egészen pontosan az avasi projekt tavaly bekerült a Green Destinations TOP 100 jó gyakorlata közé, tavaly pedig nemzetközi gasztroturisztikai konferenciát szervezett a Bükki Kör. Ebbe a sorba illeszkedik a mostani rendezvényük, amelyre az elnök elmondása szerint olyan szakembereket hívtak meg, akik a világ minden tájáról utaztatnak látogatókat Magyarországra. Az utazási irodák munkatársait arra kérték: úgy nézzék meg most Miskolcot, mennyire tartják alkalmasnak felvenni a kínálatukba.

Kép
Fekete-Angyal Enikő, a Bükki Kör elnöke

– Erősen Budapest-centrikus a beutaztatás, meglehetősen nehéz vidéki desztinációk felé elmozdítani a külföldi vendégeket, de az a szándékunk, hogy feltegyük Miskolcot a turisztikai térképre. A résztvevőkkel alaposan végignézzük a város turisztikai kínálatát, de bemutatjuk a jövőbeli terveket és azt a koncepciónkat is, amiről úgy gondoljuk, hogy Miskolc versenyelőnyt tud kovácsolni a fenntartható turizmusfejlesztési gondolkodásból – tette hozzá Fekete-Angyal Enikő.

A Bükki Kör egy turisztikai, vendéglátó, borász, rendezvényszervező, beutaztatási iroda vállalkozó körből álló egyesület, melyet turisztikai szakemberek alakítottak két évvel ezelőtt. A céljuk az, hogy Miskolcot mind Magyarországon, mind nemzetközi viszonylatban felhelyezzék az őt megillető helyre a turizmus térképén.

Komoly lépések

Közel húsz évvel ezelőtt elindult a világban egy olyan törekvés, amelynek az a célja, hogy létrejöjjön a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóság a turizmus egész rendszerében. Nagy Júlia, az InnoTime Kft. ügyvezetője úgy látja, ebben Miskolcnak „nagyon fontos” szerepe van.

– A nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a vendégek kétharmada keresi a fenntartható turisztikai szolgáltatásokat, de ezek kevés helyen érhetők el – tette hozzá.

Kép

Miskolc és a Bükki Kör azonban igyekszik a nemzetközi standardoknak megfelelően alakítani a város fenntartható turisztikai kínálatát. Ennek eredménye a már említett jó gyakorlat a Green Destinations TOP 100 Stories keretében, de az is, hogy a Körhöz tartozó Hotel Palota Lillafüred Magyarországon elsőként szerezte meg a Good Travel Seal nemzetközi fenntarthatósági minősítés arany fokozatát.

– Miskolcon van rá igény, és a város nagyon komoly lépéseket tett is annak érdekében, hogy a nemzetközi standardoknak megfeleljen. Végig kell gondolni, melyek lesznek azok a lépések, amelyek közelebb viszik a várost a fenntarthatóság felé – fogalmazott.

Varázslatos környezet

A tanulmányút résztvevői a két nap során egyebek mellett jártak az Ellipsum Élményfürdőben, a várnál, a Szeleta Parkban és a Miskolci Nemzeti Színházban, valamint az Avasi kilátónál és a történelmi Avason is. Az egyik vendég, Ihász Kata érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy a korábbi munkái miatt már többször járt a régióban, Miskolcon, és teljesen „megragadta” az a változás, ami az elmúlt időszakban ment itt végbe. Az Altagra Szervező és Utazási Iroda ügyvezető tulajdonosa hozzátette: rengeteg olyan része van a régiónak, ami felfedezésre érdemes.

Kép

A Gala Tours képviseletében Miskolcra látogató Szteklács Gabriella szintén hangsúlyozta: a város „csodálatos adottságokkal” rendelkezik, ezt azonban „méltatlanul kevesen” ismerik fel.

– Mi japán csoportokat hoztunk ide még a világjárvány előtt, és ők is varázslatosnak tartották a környéket, főleg Lillafüredet. Ez a szálló egy unikum, semmivel nem lehet pótolni. A régió értékesítése céljából minél több rendezvényre van szükség, utazási kiállításokon kell még nagyobb számban részt venni – vélekedett.

A Német Turisztikai Hivatal tevékenységében több éve kiemelt téma a fenntarthatóság – Czeiszing Miklós, a magyarországi képviselet igazgatója a témában élenjáró Németország törekvéseit mutatta be előadásában. Mint mondta, a fenntarthatóság, a természetközelség fontos téma Németországban, ezért sok hasznosat tudnak erről átadni. Megemlítette például, hogy a Ruhr-vidéken, ahol már nincs bányászat, nincs nehézipar, ott turisztikai attrakcióként mutatják be a környéket – ez akár az egykori miskolci nehézipari környezetben is működhetne meglátása szerint.

 

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.