Ugrás a tartalomra

Fények és körvonalak között is teljes az élete

Létrehozva
Dr. Aranyosi Gergő a Polgármesteri hivatal Sajtó és Kommunikációs Csoportjának szövegírója, október óta csoportvezetője is egyben. Apróbetűs rész: gyerekkora óta vak.
Kép
Köztisztviselők napján kitüntették Aranyosi Gergőt

Tizenkét évesen ő volt a Vujity Tvrtko által alapított Hétköznapok Hőse-díj első kitüntetettje. 2016-ban summa cum laude diplomát szerzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Fogyatékossága nem gátolja abban, hogy minden nap magas szinten teljesítsen.
- Szövegeket írok, koordinálom a csoport munkáját, segítek a feladatok kiosztásában. Természetesen saját magamra is osztok teendőket. 
2016-ban, tanulmányai elvégzése után kezdte pályáját az önkormányzatnál.
- Először jogi ügyintézőként dolgoztam, onnan jöttem át a sajtóosztályra 2019 augusztusában: akkor hirdettek meg egy szövegírói pályázatot. Mindig is érdekelt a kommunikációs munka, közel állt hozzám az írás is – a jog és a kommunikáció szerintem rokon területek – így elindultam ezen az úton.

Fények és sziluettek

Aranyosi Gergő, állapotát tekintve már nem látássérültnek, hanem gyakorlatilag vaknak számít.
- Koraszülött voltam, ami miatt leváltak a retináim. A bal szememre így egyáltalán nem látok, csupán fényt érzékelek. A jobb szememre 0,02 százalékot látok: 1-1,5 méteres távolságra látom a nagyobb dolgok körvonalait.
Mindezek ellenére nem csupán olyan pályán helyezkedett el, ahol az írás alapkövetelmény, de sikeres is munkájában.
- Manapság – a technológiai fejlődésnek hála – sok probléma áthidalható, ez igaz a látássérültek mindennapjait érintő nehézségekre is. Az egyetlen különleges eszköz, amit magamnál hordok, az a fehér botom: erre szükség van a közlekedéshez. A munkám során hagyományos laptopot és mobiltelefont használok, amiken képernyőolvasó szoftver fut: ez felolvassa a kijelzőn megjelenő információkat.

Az integráció pártján

Általános iskolai tanulmányait Debrecenben végezte a Gyengénlátók Általános Iskolájában, érettségit viszont már Egerben, integrált intézményben szerzett, ahol a fogyatékkal élő diákok együtt tanultak a többi gyerekkel.
- Az integráció pártján állok: szerintem az manapság nagy előny minden fogyatékkal élő vagy sérült ember számára. Nyilván ehhez kell a megfelelő, támogató háttér is. Rengeteget köszönhetek a szüleimnek: soha nem éreztették velem azt, hogy kevesebb lennék. Emiatt eléggé nyugodtan és bátran kezelem a látássérültséggel kapcsolatos kérdéseket.
A jogászok jó része az ügyvédi pályát választja a diploma megszerzése után. Aranyosi Gergő azonban más útra lépett. 
- Az egyetem elvégzése óta a közigazgatásban tevékenykedek, nekem ez tetszik. A munkakör feladatai kellően változatosak. Kiváló, összetartó csapatban dolgozom, ami sokat számít, hogy jól érezzem magam a munkahelyemen. 

Ez is érdekelhet

Miskolci közgyűlés március 6-án. Fotó: Juhász Ákos
Változások a miskolci városvezetésben
Miskolc
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere közösségi oldalán tette közzé a hírt szerda este.
Bajusz Gábor
Bajusz Gábor lemond a frakcióvezetői megbízatásáról
Miskolc
Bajusz Gábor a közösségi oldalán tette közzé a hírt szerda este.
Gazdikereső kutyákkal ismerkedtek a városházán
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Miskolci Városgazda nem bízza a véletlenre, hogy az állategészségügyi telepen élő ebek gazdára találjanak, a kéthetente megrendezett teleplátogatások mellett most elindították az Office Dog Visit néven futó akciójukat is.
NKA Universitas Pécs - DVTK HunTherm Fotó: MKOSZ
Diósgyőr: 25 eladott labda...
MiskolcSport
A DVTK elkezdte a harcot a bajnoki aranyért. Az NKA Universitas Pécs vendége volt a DVTK HunTherm.