Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa ismét békét sürgetett a világban

Létrehozva
Ferenc pápa húsvéthétfői Szent Péter téri beszédében azért imádkozott, hogy Krisztus békéje eljusson a Földnek azon pontjaira is, ahol háborútól, éhínségtől, elnyomástól szenvednek az emberek.
Kép
Fotó: Fotó: AFP/Hans Lucas/CPP/Vatican Media

Az egyházfő a Mennyek királynője-imádság után beszélt. Egyúttal köszönetet mondott azokért a húsvéti üdvözletekért, amelyeket a világ minden részéből kapott magánszemélyektől, családoktól, közösségektől.
   
Ferenc pápa ezzel lezárta az ünnepi szertartások sorát, amelyeket személyesen vezetett törékeny egészségi állapota ellenére. Egyedül nagypéntek este nem vett részt a keresztúton a Colosseumnál.
   
Április 3-án jelenik meg a vele készített újabb interjúkötet, amelynek szerzője Javier-Martinez Brocal spanyol újságíró. Az El sucesor (Az utód) című könyvben Ferenc elődjével XVI. Benedekkel való kapcsolatáról vall. A spanyol és az olasz sajtóban is előzetesen közölt részletekben Ferenc pápa elmondta, hogy a Joseph Ratzinger bíborost 2005 tavaszán pápává megválasztó konklávén a bíborosok egy része rá, az argentin Jorge Mario Bergoglióra való szavazással akarták megakadályozni Ratzinger megválasztását.
   
"A bíborosok esküt tesznek, hogy nem fedik fel, mi történt a konklávén, de a pápák megtehetik"- hangoztatta Ferenc.
   
Húsvéthétfőn is érvényben voltak a kiemelt biztonsági intézkedések a Vatikánban és Rómában. Rendkívüli készültségre volt szükség Nápolyban is, ahol a helyiek és a látogatók valósággal ellepték az utcákat: megtelt Pompeji és a szicíliai Palermo tengerpartja is, ahol a hőmérséklet elérte a 30 Celsius-fokot. Hagyomány szerint az olaszok húsvéthétfőt kirándulással, városnézéssel töltik.
   
Ezzel szemben a lombardiai Livigno síparadicsomban 24 óra alatt hatvan centiméternyi hó esett, amit erős viharok kísértek. A helyi polgármester felszólította a lakosokat és a turistákat, hogy ne hagyják el otthonukat vagy szállodájukat. A Dolomitokban található Marmolada szintén hóval borított csúcsait Afrikából érkező homokvihar színezte meg.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.