Ugrás a tartalomra

Fődijat és két különdíjat is elnyertek a nemzetközi fesztiválon

Létrehozva
​​​​​​​Szajkó Anita és Nagy Nándor megnyerte a Versünnep Fesztivál 2024 fődíját és a Hungarikum Szövetség különdíját, valamint a Nemzeti Színház különdíját.
Kép
Fotó: Nagy Nándor Facebook

A nagy múltú esemény döntőjét a magyar költészet napján és alkalmából Budapesten a Nemzeti Színházban rendezték meg vers- és prózamondás, énekelt vers és versmegzenésítés, valamint képző és/vagy filmművészeti alkotás kategóriában. A nemzetközi versenyen hivatásos színművészek, előadóművészek zeneszerzők, film- és képzőművészek, valamint képző intézmények hallgatói vettek részt.

Szajkó Anita klasszikus ének-előadóművész és Nagy Nándor, a Miskolci Nemzeti Színház korrepetitora és zeneszerzője, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar zenekarvezető szakának hallgatója az énekelt vers és versmegzenésítés kategóriában indultak el a megméretésen.

Kép
Fotó: Versünnep Fesztivál

A páros három éve dolgozik együtt, de ezen a versenyen korábban még nem indultak el. Ennek ötletét Anita vetette fel, amikor meglátta a kiírást. – Rengeteg verset olvastunk el. Végül kötelezőként Radnóti Miklós Bájoló című versét, mellé Szabó T. Anna Egy könnyű kaland című költeményét választottuk ki – nyilatkozta lapunknak az énekesnő, aki elmondta, hogy Nagy Nándor a zenét teljes mértékben a hangjára írta. A cél az volt, hogy a hangjának és a karakterének megfelelő dalok szülessen és olyanok, amelyek visszaadják a vers hangulatát.

Nagy Nándor szerint a felkészülés legnehezebb része a versválasztás volt. Mint mondta, ő mindenképpen olyan verseket akart választani, amelyek dalszövegszerűek, ritmikusak, rövid sorokból állnak, egyszerűek és letisztultak, amelyek szinte kívánják a zenei feldolgozást, mert véleménye szerint ezek működnek a legjobban. A miskolci zeneszerző Szabó T. Anna verséhez szvinges dallamot, Radnóti Miklós művéhez pedig egy kedves, lírai balladát álmodott meg.

Kép
Fotó: Versünnep Fesztivál

A döntőben Radnóti Miklós Bájoló című versének zenés feldolgozását adták elő. – Nem volt könnyű dolgunk, mert nagyon sokszínűek voltak a versenyszámok – fogalmazott az énekesnő, de mint mondta, titkon és nagyon mélyen mindketten bíztak abban, hogy nem volt hiábavaló a befektetett munka, de azt hogy ilyen nagy sikere lesz a produkciójuknak arra nem számítottak.

Az értékelésnél az ítészek az előadáson túl azt figyelték – idézte fel Nagy Nándor –, hogy a zene mennyire jeleníti meg a szöveg tartalmát és képi világát. Arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire élt a szerző és az előadó a zenei ábrázolás kifejezés eszközeivel. – Kiemelték, hogy látszott a produkción a sok munka. Nagyon tetszett nekik az is, hogy összeszokott páros vagyunk, és az is, hogy olyan versmegzenésítést sikerült összehoznunk, amelyben minden benne van – fűzte hozzá az énekesnő, aki a terveikről elárulta: elhatározták, hogy a jövőben még több versmegzenésítést készítenek majd együtt, stúdiófelvételekkel egyetemben. Első lépésként ezt a két dalt veszik fel, és meghívott vendégként fellépnek azon a májusban tartandó nagyszabású rendezvényen, amelyen hivatalosan is átadják nekik a Hungarikum Szövetség különdíját.

Kép
Balról: Nagy Nándor, Szajkó Anita, Kolti Helga / Fotó: Versünnep Fesztivál

A zsűri tagjai voltak: Rubold Ödön, Jászai Mari díjas, Érdemes művész, Kolti Helga, színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Neumann Balázs, Artisjus díjas zongoraművész, zeneszerző, Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, Nagy Barbara Munkácsy Mihály-díjas képzőművész.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.