Ugrás a tartalomra

A fogvatartottak adományokkal segítik az elesetteket

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai konzerv- és kézműves adományokkal kedveskedtek a Magyar Vöröskereszt által üzemeltetett Hajléktalanokat Gondozó Központ lakóinak. A „jóvátételi program” részeként igyekeznek az elítéltek „visszaadni” a társadalomnak – nem első alkalommal.

Érdekes gondolatokat mozgat meg az emberben a jóvátételi program eszméje. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, a képlet az, hogy az egyén törvényt sért, a bíróság pedig a megfelelő időre börtönbüntetésre ítéli, és ezzel – esetleg más intézkedéssel (is) – passzívan, de „megbűnhődik” az illető. Nem tud teljes értékű életet élni, távol van a szeretteitől és mindentől, amit fontos számára. Amikor szabadul, tiszta lappal indul.

„Törlesztette adósságát a társadalom felé”, ahogy mondani szokás. Azonban a jóvátételi program egy aktív lépéssel messzebb megy a törlesztés tekintetében, hiszen az elítéltek karitatív akciókban vesznek részt, még ha ezt nem is személyesen teszik.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Szeidl Tamás bv. ezredes bv. tanácsos parancsnok elmondta, hogy a férfi fogvatartottak 1200 adag konzervvel, míg a nők 25 darab kézzel készített ajándéktárgyakkal kedveskedtek a hajléktalanoknak. Magukat a konzerveket vagy a saját élelmezési adagjukból tették félre, vagy a bv. boltjában vásárolták meg, majd ajánlották fel jótékony célra.

Az említett jóvátételi program akciója volt ez, amit úgy magyarázott a parancsnok, hogy mivel a bűnelkövetőknek legtöbbször nincs lehetőségük közvetlenül az áldozatuknak, sértettjüknek törleszteni, ezért rászorulóknak vagy elesetteknek segítenek. Ezzel bizonyítják, hogy ők is hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak.

Arra is kitért Szeidl Tamás, hogy nem ez volt az első akciója a jóvátételi kezdeményezésnek. Korábban például a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kórtermeket festettek ki és bútorokat adományoztak.

Mindezt 2016 óta a Magyar Vöröskereszt szakmai asszisztálása mellett teszik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai. A karitatív szervezet miskolci Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetője, Duberné Dunaveczki Éva hangsúlyozta: a krízisidőszak közeledtével különösen örülnek a konzervadománynak. Azokat a hajléktalanokat, akik nem tudnak vagy nem akarnak bemenni az intézménybe, rendszeresen látogatja a gondozó szolgálat. Ennek a figyelemnek a része, hogy ételt visznek nekik a szakemberek – például az említett konzerveket, amik nagyjából 100 embernek segíthetnek.

Ez is érdekelhet

Megvan a IX. fesztivál időpontja
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Már formálódik az éve a Miskolc Dixieland Bandnek. Balla Miklóssal, a zenekar vezetőjével beszélgettünk a fellépésekről, vendégénekesekről és a havonta egyszer jelentkező klubjukról is.
Sikeres volt, jövőre is kiírják
MiskolcSport
Labdarúgás, I. Húsvéti Volán Kupa, gyerektorna, Miskolc, Népkert Volán sporttelep.
Nem ezzel a szenvedéllyel mennek tovább
MiskolcKultúra
Rangos országos versenyen aratott kiemelkedő sikert a Bartók középiskola két végzős diákja. Bár az ének hozta meg számukra az elismerést, jövőjüket mégis más irányban képzelik el.
Jakab Péter közbiztonságról, gazdaságról, ipari beruházásokról és politikai hitelességről
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Jakab Péter, akire a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.