Ugrás a tartalomra

Fölényes DVTK-siker

Létrehozva
A DVTK fölényes, 108-65-ös győzelmet aratott vendége, a BEAC felett a női kosárlabda NB I pénteki mérkőzésén.
Preview Image
Aluinvent DVTK - BEAC (108-65) | Végh Csaba képgalériája

Hosszú szünetet követően folytatódnak a Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának küzdelmei. A 12. fordulóban az Aluinvent DVTK hazai pályán fogadt az ELTE BEAC Újbuda gárdáját. A piros-fehér remek napot fogtak ki és nagyszerű, felszabadult játékkal igazi erődemonstrációt bemutatva 108-65 arányban diadalmaskodtak a fővárosi csapat ellen.

Edzői értékelés

Földi Attila: - Sikerült megcsinálni azokat a dolgokat, amiket előzetesen megbeszéltünk. Talán az első negyedben voltak kisebb gondjaink a védekezéssel, de azt is gyorsan orvosoltuk. Mindenkinek játéklehetőséget tudtam biztosítani, ez a győzelem jó ráhangolódást jelent a következő nagyon fontos összecsapásunkra a Csata ellen. 

Balogh Judit: - Azt gondolom, hogy két csapat játszott ma itt, különböző lehetőségekkel, célokkal és bizony ez meg is mutatkozott a pályán. Az öt hetes szünet nekünk nem jött jól. Kicsit úgy érzem, olyan állapotba kerültünk, mint nyáron a felkészülési időszakban. A vereség mértéke nem néz ki jól, de lehetőséget adtam a fiatal játékosaimnak, akik ebből profitálni fognak a jövőben.

Ez is érdekelhet

Négy meccset kapott
Sport
Nagyon odasózott a Vasút futballistájának az ügyében eljáró testület.
Feltehetik az i-re a pontot
Sport
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.