A magyar történelemben március 15. a nemzeti felemelkedés szimbóluma, nemzeti identitásunk egyik alapköve. 1848 eszméinek, gondolatiságának és szellemiségének fenntartása mindannyiunk feladata.

Március idusa a tavasz érkezésének, a természet ébredésének az időszaka. – Ilyenkor felfrissül a környezet, mindenki a tavaszra készül, ami megmutatkozik az ünnephez való hozzáállásunkban is – nyilatkozta a minap.hu-nak dr. Olajos István. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézetének egyetemi docense a leginkább magyar ünnepnek tartja március 15-ét.

Mint mondta: ez a nap, illetve az 1848-49-es forradalom és szabadságharc talán a legkomolyabb nemzeti egységet hozta el történelmünk során, mert az azt megelőző reformkor során kialakult nemzeti minimumokhoz akkorra már mindenki ragaszkodott. Ahhoz viszont, hogy ezeket a nemzeti minimumokat jogi formába is lehessen önteni, március 15. kellett – fejtette ki az egyetemi docens. – Alapvetően ez a forradalmi megmozdulás mozdította ki a régi, konzervatív országgyűlést abból a lényegében folyamatos jogalkotási menetből, amelynek a reformkorban nem volt sok eredménye. A többéves reformküzdelemnek az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc volt a csúcspontja. Kossuth Lajos felirati javaslatában alkotmányt követelt a birodalom népeinek, majd elkészül a 12 pont, és kitör a pesti forradalom, ami egy régi kor lezárásának és egy új kezdetének minősül, de lehetett volna a nemzet fölvirágoztatásának a kezdete is. Bár ez nem így történt, nekem és az én generációmnak mégis pozitív a viszonyulása az eseményhez. Jogászként azért szeretem, mert megvan benne az a lendület, ami minden dolog keresztülviteléhez szükséges.

A forradalmi események sorsfordító hatása vitathatatlan, hiszen utána ehhez viszonyították az ezt követő magyar történelmet. Fandl Ferenc színművész szerint március 15. az a nap, amikor mindig felpislákol a magyarokban az a rég elhalványult tudás, ami szerint a NÉP nemcsak emberek tömege, hanem mindent elsöprő, könyörtelen ősanyag, olyan, mint a vihar, a tűz vagy a tenger, mely ha föltámad, emberi erő nem bír vele, nem uralkodik rajta. Március 15-e a színművész életében is fontos változást indukált, a meghatározó élményre így emlékezik vissza: 1988-ban középiskolás voltam. A színjátszó körrel ünnepi műsort készítettünk a 140. évfordulóra. A kommunizmus a végét járta, a tanárunk úgy döntött, lehetünk kicsit bátrabbak. Sok volt az áthallás, sok az '56-os utalás, a párhuzam. Amikor a diáktársam, Balázs sokadszor ordította nagy átéléssel, hogy „Akasszátok föl a királyokat” a nézőtérről egy hang azt válaszolta: „Úgy is van, az istenit neki!”, majd amikor H. Zsuzsi azt mondta: „Ne lőj fiam, mert én is ott leszek”, egy néni (akinek mint később kiderült, a férjét felakasztották ’56-ban) sírva kiment a teremből, akkor éreztem meg, hogy az irodalomnak, a kultúrának, a művészetnek micsoda ereje van. Azt hiszem, akkor dőlt el, hogy színész akarok lenni.

– Nekem március 15. mind közül a legszebb ünnep – mondja N. Vanda. – Azt csodálom a ’48-as forradalomban, hogy a márciusi ifjak egymással vállvetve küzdöttek egy nekik fontos eszme megvalósulásáért, amit lelkesen, szépen és romantikusan csináltak. Ez a fajta küzdeni akarás szerintem a mi generációnkból már hiányzik – fogalmazott a miskolci gimnazista.