Ugrás a tartalomra

Fürdőszövetség: válságban vannak a magyarországi fürdők

Létrehozva
Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány miatt a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte csaknem ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek a cégek 2021 márciusáig, ezért azonnali, kormányzati, ágazatmentő beavatkozásra van szükség - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Boros László Attila hozzátette: a fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a válságot 2021 tavaszáig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket. A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021 márciusáig, ami országszerte legalább 4700 munkahely megszűnését jelenti - ismertette. Hozzátette: a fürdők 3/4-e a dolgozók részmunkaidős foglalkoztatására kényszerült. Szeretnék, ha 35 milliárd forintos vissza nem térítendő likviditási alapot hozna létre a kormány az ágazatnak az eddig kiesett és a jövőben kieső bevételek részbeni pótlására, továbbá a munkahelyek megtartása érdekében.
    
Kijelentette: azonnali ágazatmentő beavatkozásra van szükség, miután a magyarországi fürdők 93-95 százaléka önkormányzati tulajdonban van, ezért az eddig bejelentett hitelprogramokra nem pályázhatnak. A kormányzati hitelprogram sem jelentene elégséges megoldást - folytatta, mert szeptember végi adataik szerint fürdőüzemeltetők átlagos adósságállománya 453 millió forint, emiatt az önkormányzati kezességvállalással sem tudnának újabb hitelekhez jutni.
    
Ismertette, hogy a turizmus egyik motorját jelentő ágazat 18 ezer munkavállalót foglalkoztat, 214 turisztikailag kiemelt fürdő forgalma átlagosan évi 95-100 milliárd forintot tesz ki. Az összes magyarországi vendégéjszaka 71 százaléka keletkezik valamelyik kiemelt fürdővárosban és környezetében. A fürdők forgalma csaknem 20 százalékkal esett vissza idén a főszezonnak számító nyári hónapokban az előző év azonos időszakához képest - sorolta.
    
Kovacsics Imre, a fürdőszövetség alelnöke szerint a járványhelyzet miatt az ágazat helyzetének javulása a következő 8-10 hónapban nem várható. Idén ősztől a fürdőkben dolgozók mellett a hazai létesítmények teljes beszállítói köre, vendéglátó egységei, kisvállalkozók kerülnek nehéz helyzetbe - húzta alá.
    
A magyar fürdők a szigorú higiéniai szabályok folyamatos betartásával a legbiztonságosabb létesítményeknek számítanak a járványhelyzetben is - jelezte. Azt is kérik, hogy a balatoni turisztikai kampányokhoz hasonlóan szervezzenek marketingkampányt a fürdők látogatottságának növelése érdekében.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.