Ugrás a tartalomra

Gasztrokalanddal egybekötött könyvbemutató és várlátogatás

Létrehozva
A középkorba repítették vissza azokat a látogatókat, akik a Diósgyőri vár gasztrokalandjára jelentkeztek szombaton. Most nemcsak tárlatvezetés volt, hanem középkori étkek vacsorája és egy ehhez kapcsolódó könyvnek a bemutatása.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Orosz Ila

A gasztronómiai időutazás szombat este Lovász Emese régész könyvbemutatójával kezdődött. A kötet úttörő vállalkozás, hiánypótló mű; a középkori gasztronómiáról ilyen átfogó – receptekkel gazdagított – összefoglaló még nem született. Olyan válogatást készített, amelyből össze lehet állítani egy kisebb lakomát: a húsételek és a mártások mellett vannak „desszertek”, de szerepel benne a kenyér és a zsemle sütése is. Minden receptet kipróbált és megfőzött, így garantáltan fogyasztható és a mai kor ízlésének is megfelelő leírást kap az érdeklődő.

Kép

A könyvbemutató után a gyerekek pogácsát és diót eszegethettek, míg a felnőtt vendégek a Bűdi borászat kóstolóján vehettek részt. Ezt követte a rendhagyó tárlatvezetés a palota felső termeiben, ahol a vár népe mesélt részegesekről és bornemisszákról, a hegy levének élvezetéről. A vacsorát a borozóban költötték el a vendégek, akik arany csirkét ettek mentás zöldborsókrémmel, valamint Mátyás király kedvencével, a tejszínes tormamártással és friss cipóval. Mindehhez társult a középkori híres-neves fűszeres almás pite és természetesen történetek a középkori étkezésekről a menü mellé.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Márton-napi hangolódás, utcazene és vidám hangulat a novemberi Régiségvásáron
MiskolcSzabadidő
November sem telhetett el Miskolci Régiségvásár nélkül. Ezúttal november 8-án várták a kincskeresőket, gyűjtőket és nézelődőket a miskolci belvárosban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
Miskolc
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Gardróbvásár november_BNR
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
MiskolcSzabadidő
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?