Ugrás a tartalomra

Generációk harca a munkaerőpiacon

Létrehozva
A munka világában előforduló generációs nehézségekről és áthidalási lehetőségeikről beszélt Steigervald Krisztián generációkutató a BOKIK Székházban.
Kép
Steigervald Krisztián generációkutató előadása a BOKIK-ban / Fotók: Mocsári László

Országosan elismert generációkutató, Steigervald Krisztián érkezett november 5-én, kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) Székházába. „Generációk harca: hogyan értsük meg egymást?” címmel tartott előadást. Közérthető, humoros stílusban igyekezett segítséget nyújtani a jelenlévő cég-, osztály- és csoportvezetőknek, hogyan integrálján a 20. századi vállalati kultúrába a Z-generációs munkavállalókat. 

Eltérő motivációval

„Örömömre szolgál, hogy a vállalkozások ennyi képviselője fontosnak tartotta, hogy egy olyan előadást hallgasson meg, ami a generációváltásról és ennek kezeléséről szól” – mondta köszöntőjében Kiss László, a BOKIK alelnöke és az Ipari Tagozatának elnöke, utalva arra, hogy szinte teljes egészében megtelt az 4. emeleti konferenciaterem. 

Kép
Kiss László, a BOKIK alelnöke köszöntötte a jelenlévőket

„Steigervald Krisztián egyik előadásán értettem meg, hogy a szüleim engem még arra tanítottak, hogy a legjobban munkából lehet megélni. A két fiamat arra tanítottuk, hogy jobban éljenek, mint, ahogy mi éltünk. Ők viszont már arra tanítják a gyerekeiket, hogy boldogok legyenek. A Z-generációs fiatalok számára például természetes, hogy idejük nagy részét a közösségi médiafelületeken töltik, és folyamatosan ott van a kezükben az okostelefon. Viszont a szóbeli kommunikációtól kissé elszoktak. Mindezek a generációs különbségek a munkahelyeken is megjelennek, ezért fontos beszélni róluk” - hangsúlyozta Kiss László. 

Másfajta nevelést kaptak

Az előadó rögtön az elején felhívta rá a figyelmet, hogy a Z-generáció (1995-től 2009-ig születettek) képviselőinek a platformja már nem a Facebook, ezért a munkaadók ott nem fogják tudni megszólítani őket semmilyen kampánnyal. Mindazzal együtt, hogy a Facebook-ot a legfiatalabbak is használják információszerzésre, de nem ott kommunikálnak egymással, hanem például a Tik-Tokon. 

Kép

Ezt követően megkülönböztette egymástól a korosztály és a generáció definícióját, mivel az előbbi életkori besorolás, az utóbbi azonban nem. Aztán egy humoros videón keresztül illusztrálta a generációs szakadékot. Mai tiniket kértek meg rá, hogy egy régi walkman-be tegyenek be egy magnókazettát. Komoly nehézségekbe ütköztek, hiszen sosem tanították meg őket arra, hogyan kell. Majd elmagyarázta, hogy sok más olyan dolog fordulhat elő, amit az idősebbek evidensnek tekintenek, de a fiatalok nem tudják készség szinten alkalmazni. 

Korral változó teljesítmény

„A korosztályi kérdésekkel az életkor menedzsment, a generációs különbségekkel pedig a generáció menedzsment foglalkozik. Azért vált fontossá a vállalatok számára mindkettő, mert manapság nagyon sokáig élünk, és sokáig kell dolgozunk. Viszont a fizikai állapotunk és a kognitív képességeink nem teszik lehetővé, hogy ugyanolyan intenzitással tegyük ezt egész életünkben. A képességeinkben az életkorunk előrehaladtával megfigyelhető egy hullám, mivel az agyunk folyamatosan változik. Az idegsejtek közötti kapcsolatok pedig a túlélést leginkább szolgáló képzettársításokból alakulnak ki” – ismertette Steigervald Krisztián

Megéri tréningezni őket

Ehhez kapcsolódóan példaként hozta fel azt, hogy régen a szülők meséltek a gyermekeiknek, ma pedig bekapcsolják nekik a televíziós meséket. Sokszor a családokban a digitális eszközök jelenléte miatt ritka a beszélgetés, így a fiatalok verbális képességei nem fejlődnek olyan élénken, mint régebben. Ebből adódik az is, hogy gyakran a pályakezdő munkavállalókat meg kell tanítani köszönni. 

Kép
Nagy érdeklődés mellett tartották meg az előadást

Továbbá érdemes tudatosítani, hogy a figyelemre való képességük is más, ezért kevésbé képesek egy frontálisan elhangzó előadásra odafigyelni, mint annak leírt változatára. Szintén a technológiai robbanással függ össze, hogy a mai fiatalok kevésbé tudnak várni. Ugyanis azt szokták meg, hogy az információk többségéhez nagyon gyorsan hozzáférnek. Emiatt a hosszú távra meghirdetett képzések nem eredményesek számunkra. Sokkal inkább a rövidek, amelyeket több blokkra osztanak fel és fejlődési lehetőséget hordoznak magukban, akárcsak a számítógépes játékok. 

A generációkutató felvetette azt a problémát is, hogy kevés a képzett munkaerő, ezért szükséges lehet, hogy a cégek toleránsak legyenek a viselkedésbeli eltérésekkel szemben. Ahelyett, hogy azonnal elbocsátanák a beilleszkedési nehézségekkel küzdő fiatalokat, jobban teszik, ha inkább megtanítják őket a még sokszor 20. századi vállalati kultúrára. Pontosan azért, hogy hozzáférjenek és használni tudják az egyébként értékes plusz, akár digitális tudásukat, amivel az idősebb munkavállalók már nem feltétlenül rendelkeznek - summázta. 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét pénteken
Dedikálók meséltek a Könyvhétről
MiskolcKultúra
„Sok az érdeklődő az eső ellenére is” – több író és írónő is erről számolt be a Könyvtér, vagyis a Szent István tér színpadán pénteken. Beszéltek írásaikról is az érdeklődőknek.
Képgaléria
Imasétány Deszkatemplom. Fotó: Osztie Tibor
Ez is az egyház: ministránstalálkozó, bérmálás, jótékonysági koncert, családi nap
MiskolcEgyház
A miskolci vallási közösségek a hétvégén és a következő hetekben is tartalmas lelki feltöltődésre és közösségi együttlétre alkalmas programokat kínálnak.
DAM légifotó. Fotó: Horváth Csongor
A DAM területének rendezése, fejlesztése minden miskolci közös ügye
MiskolcGazdaság
A miskolciak körében érthető módon nagy érdeklődésre tart számot az egykor szebb napokat látott Diósgyőri Acélművek (DAM) sorsa. Dr. Rakaczki Zoltánnal, a terület fejlesztéséért felelős polgármesteri biztossal - több oldalról megközelítve - beszélgettünk el erről a témáról.
Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.