Ugrás a tartalomra

A gyalogosokat is érinti a KRESZ-módosítás

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. augusztus 21. szerda 12:32
Az új KRESZ-ben pontosan definiálják majd a gyalogos fogalmát. Várhatóan azzal kapcsolatban is módosításokat vezetnek be, hogy a gyalogosoknak mikor jár elsőbbség.
Képünk illusztráció / Fotó: Getty Images

A KRESZ-módosítást koordináló munkacsoport felfedte, mit mond majd az új szabályrendszer a rolisokról, gyalogosokról, bringásokról. Sok a fajsúlyos változás a gyalogosokra vonatkozóan is – olvasható a kreszvaltozas.hu oldalon. A jogi keretrendszer kiterjed majd a jelzőtáblákra, a vizsgáztatásra, a járművezető-oktatásra, illetve a szankcionálásra is.

A munkacsoport szerint a jövőbeli KRESZ egyszerűbb lesz, mint a mostani. Egyértelműsítik szabályokat, kivesznek belőle elavultakat, illetve beemelnek olyanokat, amelyek nem szerepelnek a jelenlegi szabályok között.

A készülő KRESZ-ben egy helyre gyűjtik a gyalogosokra vonatkozó szabályokat is, így nem kell majd lapozgatni a paragrafusok között. Azt már korábban egyértelművé tették a jogalkotók, hogy az új KRESZ-ben hangsúlyosabb lesz a gyengébbek védelme.

A gyalogos fogalma

Az új KRESZ egzakt módon definiálja majd a gyalogos fogalmát, eddig ez ugyanis hiányzott. Gyalogos a jelenlegi szabályok szerint az, aki gyalog jár, ez a megközelítés azonban problémákat okozhat. Például a segédmotort vagy kerékpárt toló személy gyalogosnak minősül, míg aki motort vagy személyautót tol, az járművezetőnek. Ugyanis egy elromlott autót – a jelenlegi szabály szerint – kizárólag jogosítvánnyal rendelkező, nem ittas személy tolhat. A jövőben viszont a járművét toló is gyalogosnak fog minősülni.

Az új KRESZ szerint egyértelműen gyalogos lesz a gördeszkás, a görkorcsolyás, a lábbal hajtós rolleres, a talicskát toló személy, a kisállatot, hobbiállatot pórázon vezető személy és a 10 km/óránál nem gyorsabb motoros kerekesszékkel közlekedő is.

Jelenleg a gyalogosnak akkor van elsőbbsége, ha lelépett a járdáról.

Fontos változás, hogy a jövőben nemcsak az átkelés közben jár majd elsőbbség a gyalogosoknak, hanem már az átkelési szándékuk esetén is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a járművezetőknek az átkelő felé közeledő, illetve az úttest szélén álló gyalogost észlelve is lassítaniuk kell majd. Egyértelműsítik azt is, hogy a kanyarodó járműnek mekkora szakaszon kell elsőbbséget adni a gyalogátkelőhely nélküli úton átkelni kívánó gyalogosnak.

Az is újdonság lesz, hogy amennyiben a gépjármű nem zavarja a közlekedésben a gyalogost, abban az esetben az autó áthaladhat a gyalogátkelőhelyen.

A javaslat úgy fogalmaz, hogy ha egy forgalmi sávban halad egy gépjármű, akkor neki akkor kell megállnia, ha a mellette lévő forgalmi sávban látja közeledni a gyalogost. Ha távolabb van, akkor is van elsőbbségadási kötelezettsége a járművezetőnek, de ebben az esetben dönthet úgy, hogy még nem kerül vele kontaktusba, tehát áthajthat a gyalogos zavarása nélkül.

Vannak olyan helyzetek, amikor csak a kerékpárosok számára kijelölt kerékpáros-átkelőhely van felfestve az adott területen. Ezeket használhatják majd a gyalogosok is, ugyanúgy, mint egy gyalogátkelőhelyet.

Új elnevezéseket is bevezetnek, például a forgalmi zóna

A hatályos jogszabály szerint abban az esetben, ha nincs a gyalogosok számára kijelölt járda, akkor használhatják az autóknak fenntartott úttestet, az út jobb szélére húzódva. Ha valamilyen okból a nem gépjárművel közlekedők az úttestre kényszerülnek, abban az esetben a jogszabály az úttest jobb szélére rendeli őket. A jogalkotók ennek kapcsán felismerték azt, hogy az úttest jobb szélét valamilyen elnevezéssel kell illetni, ezért megalkotnának egy olyan fogalmat, amelyet forgalmi zónának neveznének, és definiálja ezt a virtuális sávot.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!