Ugrás a tartalomra

Gyors eredmény: kedd délutánra félbeszakadt a rejtélyes építkezés

Létrehozva
Olvasóink jelzései szerint eltűntek a munkagépek a Szirma és Martinkertváros közötti beruházás helyszínéről.
Kép
martin_szirma_foldmunka
Tiszta a terep, levonultak a munkagépek Fotó: Magánarchívum

Az ügy kapcsán Dr. Alakszai Zoltán főispán a tegnapi sajtótájékoztatón bejelentette: kedden helyszíni szemlét tartanak annak érdekében, hogy megvizsgálják, a munkálatok megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályoknak. Azzal a kérdéssel, hogy a munkagépek eltűnése összefüggésben állhat-e a kormányhivatal ellenőrzésével, megkerestük a főispánt. Amint választ kapunk, tájékoztatjuk olvasóinkat.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.