Ugrás a tartalomra

Győzelemmel kezdte az évet a DVTK Fux

Létrehozva
A Női Röplabda NB I Liga 11. fordulójában a MÁV Előre-BERICAP gárdáját fogadta a DVTK FUX, és remek játékkal, ellenfelének esélyt sem adva 3:0 arányban diadalmaskodott a naptári év első mérkőzésén.
Kép
Forrás: dvtk.eu

Edzői értékelés

– Az ellenfelünknél decemberben történt egy edzőváltás, és Fésűs Irénnel négy játékos is távozott – fogalmazott a dvtk.eu-nak Toma Sándor. – Ebből kifolyólag erősen kérdéses volt, milyen csapattal tudnak kiállni erre a mai mérkőzésre. A harmadik szettben Júliát megnyitották, de ettől a pici megingástól eltekintve nagyon jól teljesítettünk, gratulálok a lányoknak. Örülök, hogy szépszámú közönség előtt játszhattunk.

A DVTK FUX a következő bajnoki mérkőzését idegenben vívja január 18-án szombaton. A Szent Benedek-Balatonfüred elleni összecsapás 18 órakor kezdődik Balatonfüreden.

Ez is érdekelhet

Az NB II-ben folytatják
SportMiskolc
A DVTK férfi kézilabdacsapata a tizenötödik helyen végzett az NB I/B-ben, így kiesett az osztályból.
Tizenkettedikek lettek
SportVilág
Franciaországban, Poitiers városában rendezték a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség női sorozatának újabb 3x3-as állomását.
Nagyot álmodtak és megvalósították
SportMiskolcVilágSzabadidő
Új fejezetet írtak a Miskolc Népkert Volán történelem könyvébe.
Érmekkel tért haza Kiskunhalasról Ferenci Gábor
SportMiskolcBelföld
Arany- és bronzéremmel zárta a birkózó magyar bajnokságot a miskolci versenyző.