Ugrás a tartalomra

Győzelmeket várnak a hétvégi úszóversenyen

Bacsó István
Utoljára módosítva
2022. november 02. szerda 13:47
A Kemény Dénes Városi Sportuszoda rezsi-mentőövet kapott az államtól, ezért év végéig biztosan üzemelni fog, zavartalanul folytatódnak az edzések és megtartják a betervezett versenyeket.

 

Fotó: Mocsári László

Többek között ez hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a MiReHu Nonprofit Kft. megbízásából, a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft., a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség és az uszoda képviselői tartottak szerdán, a november 4-5-én megrendezendő II. MiReHu KUPA Testvérvárosok Nemzetközi Úszóversenyről, amely egyben a XXXV. Bitskey Zoltán Emlékverseny is lesz.

Deák-Bárdos Mihály


Deák-Bárdos Mihály önkormányzati képviselő, mint a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője bevezetőjében elmondta: „Pénteken 14 órakor, szombaton reggel 9 óra 30 perckor kezdődnek a versenyek, ez az esemény a Covid járvány után először kerül megrendezésre Miskolc testvérvárosainak meghívott csapataival. Sok magyar egyesület is jelezte részvételét.” - mondta.

Hölcz Péter

Hölcz Péter, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) Észak-magyarországi régióvezetője, a Miskolci Sportiskola versenyigazgatója a statisztikával kezdte ismertetőjét: „A két nap alatt harminc versenyszám lesz, szokás szerint a legkisebbektől a felnőttekig díjazzuk a nyerteseket. A mi sportiskolásainknak mindig sokat jelent egy hazai rendezésű verseny, mert nem kerül sokba a részvétel, nem kell szállást és utazást fizetni, és a versenyek előtt a saját ágyukban alhatnak, pihentebben vesznek részt a megmérettetésen. Így vélhetően meg tudják úszni a legjobb idejüket, amit el is várunk tőlük.” – mondta a versenyigazgató, hozzátéve: „A versenyprogram pénteken a százas számokkal indul, majd a négyszáz gyorssal és négyszáz vegyessel folytatódik. Szombaton délelőtt jönnek a kettőszáz méterek, mind a négy úszásnemben. Aztán az ötven, majd a nyolcszáz méterrel zárjuk a programot.”

Megtudtuk, hogy eddig háromszáztizenhatan neveztek a versenyre. Ez ezerötszázkilencvenöt rajtot jelent. A résztvevők maximális száma háromszázötven lehet, tehát még van néhány szabad hely a későn ébredőknek. Hölcz Péter az adatok ismertetésén túl, megemlékezett Bitskey Zoltánról, akinek az emlékére ez lesz a harmincötödik verseny.

KIss Attila

„Az elmúlt években volt számos tervezett versenyünk, amelyeket nem tudtunk megvalósítani, ezért óriási dolog az, hogy ez a harmincötödik emlékverseny egy töretlen és rendszereken átívelő esemény. A mostani verseny azért lett erre az időpontra kitűzve, mert az úszásciklusokban, fejlesztési ciklusokban, az éves- és az olimpiai ciklusokban történik a felkészülés, az edzéstervezés kialakítása. Ez a verseny jó arra, hogy az edzők lássák, ki, hol tart, és a cikluszáró versenyeken kit, hol, melyik pályán célszerű indítani. Bízom benne, hogy egy örömteli programban lesz részünk.” – tette hozzá Kiss Attila, a megyei úszó szövetség elnöke.

Szabó László

Szabó László a helyszínt biztosító Kemény Dénes Városi Sportuszodát is üzemeltető Miskolci Sportcentrum Kft. létesítményvezetője tájékoztatott arról, hogy az energiaválság miatt ők is takarékossági intézkedéseket tettek, azzal együtt is, hogy az állam legalább az év végéig szavatolta a működésüket. Ez azt jelenti, hogy néhány tized fokkal hidegebbek lesznek a medencék és a folyosók levegője is, valamint takarékoskodnak a világítással, a víztechnológiához és a fűtési rendszerhez tartozó keringtető szivattyúk teljesítményével is.

„A legnagyobb hátrány, hogy a vizet és a légteret is a MIHŐ által szolgáltatott hőenergiával fűtjük. És köztudott, hogy milyen mértékű volt az utóbbi hónapokban az energia árváltozása. Ezt a helyzetet egyelőre csak központi támogatással tudjuk kezelni.” – mondta a létesítményvezető, aki reményét fejezte ki, hogy a verseny zökkenőmentes lesz, ezért az uszoda dolgozói mindent meg fognak tenni.

További hírek

Olvasnivaló