Ugrás a tartalomra

Ha a Messiásra nem is, de gazdira várnak

Létrehozva
A miskolci polgármesteri hivatal néhány héttel ezelőtt indított karácsonyi gyűjtést „Idén decemberben tedd te egy kicsit szebbé a karácsonyt!” mottóval. Ezeket az adományokat adta át csütörtökön Szopkó Tibor alpolgármester a Miskolci Állategészségügyi Telep képviselőinek.  
Kép
Konzervek, száraz tápok és takarók is érkeztek a menhelyre. Fotó: Horváth Csongor

- Nagyon örülök annak, hogy nem csupán a Városháza dolgozói, hanem a miskolciak is kitettek magukért, így külső adományokat is kaptunk. Cinikusan szokták mondani, hogy a kutyák nem érzik a karácsonyt. Azt állítom, hogy igenis érzik, hiszen megérzik az ember hangulatváltozását. Rajtunk keresztül ők is készülődnek a karácsonyra, megérdemlik az ajándékokat – elevenítette fel az akció motivációit Szopkó Tibor alpolgármester, hozzátette, a gyűjtés nyomán három alapvető célt fogalmaztak meg, egyrészt az egyedülálló idősek támogatását, másrészt a nehéz sorsú gyermekeken és nem utolsósorban az állatmenhely lakóin is igyekeztek segíteni. 

Kép
A Miskolci Napló Gazdikereső rovatának köszönhetően hétről hétre hagyhatják hátra ebek a menhelyet. Fotó: Horváth Csongor

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Prima-gála a Nagyszínházban III.
Átadták az Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcGazdaságKultúraTudomány
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett nagyszabású gálaesten, szombaton hatan vehették át az Év Vállalkozója kitüntetést és három plusz egy jelölt Prima Díjban részesült életművének elismeréseként.
Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.