Ugrás a tartalomra

Harminchét éves barátság a könyvszakmában

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2023. december 02. szombat 16:55
Idén negyven éves Lőrinc L. László első munkája, a Sindzse szeme. A többnyire angolosan Leslie L. Lawrence-ként publikáló író szinte pályája kezdete óta állandó vendégnek számít Miskolcon, hála egy helyi könyvkereskedőnek.
Lőrinc L. László gyakori vendég Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos

– Nagyon jóleső érzés, hogy így alakult a kapcsolatunk. A Belvárosi Könyvesboltot 1993-ban nyitottam meg. Szóval a kereskedést ugyanakkor kezdtem, mint ő az írást. Három évvel ezután, valamikor 1996-ban felhívtam a kiadóját, hogy szeretném Lőrinc urat elhívni Miskolcra dedikálni – ekkortájt már országos hírnevű író volt – mesél a kezdetekről Kondás Vilmos, a Géniusz Könyváruház tulajdonosa. - Már akkor olyan magas példányszámban nyomták ki a könyveit, amit számos sikeres író nem tudott megközelíteni. Ezért is volt öröm, hogy vállalta a fellépést – így jött el először hozzánk. Az idők során ezt a programot többször is megismételtük, lassan barátság alakult közöttünk. Volt, amikor elhozta a feleségét is, bemutattam nekik a várost. 

Nagyon megszerették Miskolcot. Máig gyakran megyünk el valahová – az én feleségemmel kiegészülve, négyesben – ebédelni.
Kondás Vilmos elárulta, Laci bácsi – hiába keletkutató – a magyaros konyha nagy kedvelője.
- Élvezettel eszik mindent, ami jól van elkészítve. Egyedül a halételekkel gyűlt meg a problémája. Viszont rajong a finom levesekért. Legutóbb is egy olyan belvárosi helyre mentünk, ami a levesekre specializálódott. Csak amikor ott voltunk, akkor tűnt fel, hogy többnyire fiatalok látogatják az éttermet. Olyannyira, hogy a legtöbb vendég az unokánk lehetett volna. Ez azonban nem zavarta, hiába betöltötte a 83. életévét. Annyit mondott „legalább egy kicsit visszafiatalodunk mi is”.

Koránál fogva Laci bácsi már nem tud minden felkérésnek eleget tenni Kondás Vilmos szerint, a Géniusz Könyváruház az egyetlen fővároson kívüli helyszín, ahová rendre eljár dedikálni.
– Minden évben eljön Miskolcra a rajongóihoz, nagy figyelmet fordít ránk. Valószínűleg azért, mert felejthetetlen hangulatú dedikálásokat tartott bent a könyváruházban és az Ünnepi Könyvhéten felállított standjainknál egyaránt. Volt, hogy háromszáz ember érkezett a meghirdetett eseményre - egy munkatársamat meg kellett kérnem külön csak arra, hogy felügyelje a kanyargó sort.

A miskolci könyvkereskedő szerint Lőrinc L. László kifejezetten közvetlen ember.
– Bár kivételesen művelt és sikeres, semmi fennhéjázás nincs benne. Ha a rajongók szeretnének egy–egy szelfit készíteni vele, készséggel tesz eleget a kérésnek. Nem csak íróként, emberként is kiváló. Én magam falun születtem, és járt egy mondás mifelénk, ami tökéletesen ráillik: „csak az üres kalász hordja fenn a fejét, ami tele van, az lehajtja” – fogalmazott Kondás Vilmos.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!