Ugrás a tartalomra

A harsányi felüljáró építése miatt változik a 43-as, a 44-es és az 53-as autóbuszok közlekedése

Létrehozva
A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. közlése szerint, április 7-től, vasárnaptól a Pesti út felett átívelő felüljáró felújítása miatt több autóbusz közlekedési rendje változik.
Kép
Fotó: MVK Zrt.

A 43-as és az 53-as autóbuszok a Déli Ipari Park, Joyson végállomás irányába, míg a 44-es járatok az Auchan Dél áruház végállomás irányába ideiglenesen, megváltozott útvonalon közlekednek. 

A munkálatok miatt változik a forgalmi rend is: a Pesti úton, a Miskolcról kivezető oldalon balra kanyarodó sáv kerül kialakításra az EcoFamily előtti körforgalomnál, ezért mindhárom viszonylat járatai a Pesti útról az Erzsébet királyné utca megállóhely után balra fordulnak (a Harsányi utca megállóhely kimarad), majd a körfogalom után, az eredeti útvonalukon közlekednek tovább.
 
A Lavotta utca megállóhely érintésével közlekedő 44-es autóbuszok is megváltozott útvonalon közlekednek, de minden megállóhelyet érintenek, illetve a 4-es járatok továbbra is érintik a Harsányi utca megállóhelyet - írják.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.