Ugrás a tartalomra

Hat plusz hat busszal gyarapszik januártól az MVK flotta

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. december 21. szerda 17:50
Kelet felé vette az irányt Veszprémből egy Neoplan és öt MAN gyártmányú autóbusz, szúrta ki egy helyi lakos, és igaza van, megerősítették, hogy a konvoj ide tart hozzánk Miskolcra. 
Fotó: minap.hu (illusztráció)

A magyarbusz.info weboldal szerint összesen hat darab, korábban Veszprémben szolgált, ám a napi közforgalomból idén januárban kivont Neoplan, illetve MAN autóbuszt láttak konvojban haladni keleti irányba a 8-as főúton. Úgy értesültek, a járműveknek új gazdája van, ezért vonulnak az ország északkeleti része felé – írja az oldal. 

És a hír igaz, lapunknak megerősítették, hogy a szóban forgó járművek ide tartanak hozzánk Miskolcra, hogy szépen rendbe téve, átfestve fehérre, január közepe, vége táján forgalomba álljanak városunkban. 

Demeter Péter, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) vezérigazgatója közlése szerint, a Veszprémből érkező járművek Miskolc közösségi közlekedését szolgálják majd. A lépés hátterében természetesen az energiaválság áll, ami felülír mindent a jelen gazdasági helyzetben. Miskolc jelenleg dízelmotoros, valamint CNG- és elektromos hajtású buszokkal is rendelkezik, így első lépésként a saját flottán belüli teljesítmény-átcsoportosítások történtek meg a CNG-üzem terhére és az elektromos, illetve dízelmotoros buszok javára.

Második lépésben az MVK korábban félretett, saját tulajdonú dízel autóbuszainak műszaki felkészítése és üzembe állítása történt és történik meg, amely által tizenhárom jármű tér vissza a napi közforgalomba, viszonylag alacsony költséggel, elősegítve a további teljesítmény-átcsoportosítást.
A harmadik lépést a nem rendszeridegen (tehát MAN gyártmányú, vagy azzal műszakilag rokon) járművek bérlése jelenti. Ehhez az ország összes elérhető járművét számba vették az MVK-nál, és végül két helyről összesen tizenhárom autóbusz, köztük a V-Busz Kft. (Veszprém) hadra fogható járműveinek bérléséről született döntés. A bérelt buszok a rendszerbe állításhoz szükséges műszaki, informatikai és esztétikai (színváltás, stb.) feladatok elvégzése után, várhatóan január közepétől állnak forgalomba Miskolcon.

Demeter Péter

A busz specialista weboldal úgy értesült, hogy a REM-847, REM-851 és REM-852, valamint a RIW-856, RIW-858 és RIW-860 rendszámú autóbuszokról van szó. Az első jármű kivételével – amely egy Neoplan N4416 Centroliner – a felsorolt forgalmi azonosítók MAN Lion’s City A21 típusú, háromajtós, szóló autóbuszokat jelölnek. A 2004 és 2010 közötti évjáratú, eredetileg különféle osztrák, német és svájci üzemeltetőktől származó buszok az év elején lezajlott teljes körű veszprémi flottacsere óta nem voltak utasforgalomban, most azonban új feladatot kaphatnak.
Ezen kívül kormányzati jóváhagyással hat darab CNG-hajtású midibuszt is lízingel majd 2023 elejétől a közlekedési társaság a feladatok optimális, költségtakarékosabb ellátásához.

Demeter Péter vezérigazgató tájékoztatása szerint a fenti és más eredményjavító intézkedésekkel 2023-ra 1,3 milliárd forinttal csökkenthetők a várható költségek a jövő évi üzleti tervben, ami hozzájárul ahhoz, hogy a város közösségi közlekedését fenn tudják tartani jövőre is. Az energiaválság mindent felülíró időszakában ennek biztosítása az elsődleges feladat – írja a magyarbusz.info

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!