Ugrás a tartalomra

Hétszáz adag melegételt osztottak ki Lyukóvölgyben

Létrehozva
Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata kedden folytatta ételosztási akciósorozatát. Ezúttal Lyukóvölgyben segítettek a rászorulóknak, hogy a megterhelő téli időszakban enyhítsenek kicsit a terheiken.

A város különböző pontjain – Lyukóvölgy, Tatárdomb, Tetemvár, Bábonyibérc, … –, ahonnan igény érkezik, hétfőtől péntekig ételosztást szervez a nemzetiségi önkormányzat. Az akció már tavaly elkezdődött napi nagyjából 700 adag melegétel kiosztásával – tudtuk meg Lakatos Ernőtől, a szervezet elnökétől.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Arra is emlékeztetett, hogy a „Karácsonyi Gyertyaláng” nevű akciójuk részeként december második felében többször főztek, aminek köszönhetően mintegy 1000 adag melegételt, 10 kiló bejglit és 15 kiló szaloncukrot osztottak ki. Ezeket az akciókat nagyrészt adományok segítségével valósították meg.

Amellett, hogy köszönetet mondott ezekért Lakatos Ernő, felhívta rá a figyelmet: a jótékonysági akcióikat február végiéig tervezi folytatni a roma nemzetiségi önkormányzat. „Kérem a miskolci lakosokat, hogy aki tud, az segítsen adományokkal, amelyeket a szervezet Baross Gábor út 13-15. szám alatti telephelyén adhatnak le, vagy akár el is megyünk érte” – zárta felhívással a beszélgetést.

Kép

Lyukóvölgyben kedden a városrész több pontján megállt az ételosztó autó, a helyiek pedig ételhordókkal érkeztek a krumplifőzelékért. Egyikük, Péter Mariann elmondta, hogy mivel szerény körülmények között él, ezért nagy segítség neki az adomány melegétel – ezzel nem volt egyedül.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.