Ugrás a tartalomra

Hétszázmillióból vásárol új kerékpáresztergát a TS Hungária

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. június 11. péntek 08:16
Az új berendezésnek köszönhetően a megnövekedett megrendelői igényeket is gond nélkül ki tudják majd elégíteni. 
Sajtótájékoztató és üzembejárás a TS Hungáriánál. | Mocsári László képgalériája

Hétszázmillió forint értékű beruházással fejlesztik a Technical Services Hungaria Kft. (TS Hungaria), leánykori nevén a miskolci vasúti járműjavító kapacitásait – jelentette be a cég csütörtöki sajtótájékoztatóján Kovács Imre, a Rail Cargo Austria Igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke, valamint Dian József és Lehóczki Gábor, a TS Hungária két ügyvezető igazgatója. 

A vasúti járművek karbantartásával, fejlesztésével és építésével foglalkozó cég egy új kerékpáresztergát helyez üzembe 2022-ben.

– A jelenleg is üzemelő kerékpáresztergát 2014-ben telepítettük, ezzel az üzem évente tizennégyezer kerékpárt tud javítani. Az új gépnek köszönhetően nő majd a teljesítményünk, így éves szinten 18-19 ezer darab vasúti kerékpárt tudunk majd esztergálni – mondta Dian József, aki hozzátette: a már meglévővel szemben új berendezés alkalmas lesz arra is, hogy féktárcsával szerelt kerékpároknak a féktárcsáját is meg lehessen rajta munkálni.

Dian József, Kovács Imre és Lehóczky Gábor

Régi-új tulajdonos

Az eszközpark bővítését a cég szolgáltatásai iránt dinamikusan növekvő piaci igények indokolják: az év első harmadának üzleti forgalma tizenhét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának mértékét. A hatékonyabb működés a tulajdonosváltásnak köszönhető, a TS Hungária ugyanis 2021. január 1-jén került át a Rail Cargo Hungária száz százalékos tulajdonába.

– A tulajdonosváltás nagyon sok járulékos hasznot hozott, ugyanis ennek köszönhetően a support – tehát például humán, pénzügy, vagy marketing – területeken ki tudjuk használni a Rail Cargo Hungariának az üzemméret nagyságából adódó előnyöket. Emellett természetesen a termelési kapcsolatokat is le tudjuk rövidíteni, hiszen most mi vagyunk a megrendelő, amíg korábban ezeket a folyamatokat Bécsen keresztül kellett intézni – sorolta Kovács Imre

Hozzátette, a miskolci járműjavító munkájának csaknem a felét a Rail Cargo Hungaria adja. A cégnek jelenleg nyolcezer kocsija van, ezek egy részét hatévente Miskolcon újítják fel, az igény pedig más vasúttársaságok részéről is jelentős, a tulajdonosváltásnak köszönhetően ezeket is el tudják majd végezni – tette hozzá az igazgatósági elnök. 

Létszámot bővítenének

A sajtótájékoztatón emellett a TS Hungaria szakember-utánpótlásáról is szó volt. A társaság a jelenlegi 420 fős munkavállalói létszám folyamatos bővítésére törekszik.

– Mivel az alkalmazottak harminc százaléka a következő öt éven belül eléri a nyugdíjkorhatárt, az ügyvezetés számára kiemelt jelentősége van a következetes utánpótlás-nevelési programoknak. Az ennek részeként kidolgozott integrációs folyamatban az új belépők számára az elméleti oktatást követően szakemberek készítenek egyéni betanulási tervet, amelynek sikeres teljesítését mentorok segítik – erről Lehóczki Gábor beszélt.

Hozzáfűzte, a társaság által létrehozott TS Akadémia keretében jelenleg 28 hegesztő, gépgyártástechnológiai technikus, járműfényező diák gyakorlati oktatása folyik duális szakképzés formájában. Emellett a vállalat stratégiai együttműködést kötött a Miskolci Egyetemmel is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!