Ugrás a tartalomra

Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok

Létrehozva
A korábban beköszöntött tavasz miatt idén hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására hazánkban – olvasható a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont közleményében.
Kép

Immár negyedik éve tart a kutatóközpont Kullancsfigyelő programja, melynek célja a Magyarországon újonnan megjelenő, nem őshonos Hyalomma kullancsok megtelepedésének és terjedésének vizsgálata. A közösségi kutatási program segítségével az elmúlt három év során több száz lakossági bejelentés érkezett a kullancsfigyelő portálra és összesen 14 Hyalomma-egyedet sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól.

A kullancsok többségét nagytestű emlősökön találták. A beérkezett Hyalomma kullancsokat jelenleg is vizsgálják, ugyanakkor a krími-kongói vérzéses láz vírusa eddig egyik egyedben sem volt kimutatható. A monitorozás szempontjából különös figyelmet érdemelnek azok az egyedek, amelyeket már a tavaszi hónapokban sikerült azonosítani, mert ez arra utalhat, hogy a kullancs nem egy vándormadárral érkezett az országba, hanem itt telelt át, vagy akár itt is kelt ki – mutatnak rá a szakértők. 

A Hyalomma kullancsok nagyobbak és gyorsabbak a Magyarországon megszokott kullancsoknál, pajzsuk egyszínű, sötét, lábuk látványosan sávozott. Eredeti élőhelyük Magyarországtól jóval délebbre található, ugyanakkor a klímaváltozás miatt a közép- és észak-európai éghajlat is egyre inkább megfelelő számukra.

A közlemény szerint a vándormadarak nem hordozzák a krími-kongói vérzéses láz vírusát, ezért kicsi az esély egy fertőzött kullancs hazai megjelenésére. A kutatók továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben úgy vélik, hogy Hyalomma-egyedet találtak, őrizzék meg jól záró tégelyben, és jelezzék a kutatóknak. Az azonosításról és a beküldés módjáról további információ a Kullancsfigyelő honlapján érhető el. 
 

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.