Ugrás a tartalomra

Idén is virágfák díszítik a sétálóutcát

Létrehozva
A színes virágokkal dekorált szerkezeteket csütörtökön helyezték ki a Városház tér és az Ady-híd közötti szakaszra.
Kép
Fotók: Mocsári László

Idén is virágfák díszítik a sétálóutcát, a tarka növényekkel feldíszített többemeletes állványokat csütörtökön délelőtt helyezték ki a Városház tér és az Ady-híd között a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai. A témával kapcsolatosan tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön reggel a Szent István téren, ahol Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere és Simon Gábor, a Velünk a Város frakció vezetője beszélt a város virágosításának fontosságáról. 

Szopkó Tibor elmondta, számára nemcsak városvezetőként, hanem belvárosi önkormányzati képviselőként is kiemelten fontos az, hogy a sétálóutca a lehető legszebb arcát mutassa egész évben. „Öröm volt számomra, hogy nemcsak én, hanem a teljes frakció kiállt az ügy mellett, így meg tudtak születni a szükséges döntések a virágosítás finanszírozásával kapcsolatban is” – mondta.

Kép
Szopkó Tibor és Simon Gábor. Fotó: Mocsári László


Az alpolgármester örömét fejezte ki, hogy párbeszéd kezdődött az elmúlt időszakban a belvárosi vendéglátóhelyek üzemeltetőivel is, aminek köszönhetően egyre több teraszon tűnnek fel színes virágok, melyek szintén díszei a sétálóutcának és környezetének. 

Kép


A virágfák először 2005 májusában, a 6. gyalogló Európa-kupa apropóján jelentek meg a Széchenyi utcán, ezt követően viszont még hosszú évekig voltak a sétálóutca díszei. A 2010-es évek első éveitől aztán fokozatosan eltűntek a belvárosból és egy részük a város más részeinek, például az Avast, a Népkertet, vagy Görömbölyt díszítik. Simon Gábor fontosnak tartotta, hogy a virágfák harmadik éve ismét megjelennek a nyári időszakban a belvárosban, hiszen azokat sok miskolci hiányolta 2010 és 2019 között. 

Kép


- Kilenc éven át különböző okokra hivatkozva száműzték a belvárosból a virágfákat és ezt a miskolciak nem igazán értették. Nekünk fontos törekvésünk volt, hogy a 2019-es választások után ezek a virágokkal díszített szerkezetek a sétálóutcára is visszatérhessenek – tette hozzá a politikus, aki felhívta a figyelmet a közösségi virágültetések fontosságára is (ilyen történt a közelmúltban a Szinva teraszon, illetve a sajtótájékoztatóval párhuzamosan Miskolctapolcán is).

Kép


A huszonkét darab, a belvárosba kihelyezett szerkezetet ebben az évben is a Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Földmérési Szakképző Iskola diákjai és tanárai ültették tele virággal és ők is gondozták a növényeket mindaddig, míg meggyökereztek. A politikusok hozzátették, a virágfák október végéig lesznek a főutca díszei, és a következő hónapokban azokat a virágágyásokhoz hasonlóan a Városgazda munkatársai gondozzák majd. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.