Ugrás a tartalomra

Így emlékezik Miskolc október 23-án 

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2024. október 22. kedd 14:58
A hagyományoknak megfelelően egész napos programsorozattal, megemlékezések sorával és ünnepi beszédekkel emlékezik Miskolc az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvannyolcadik évfordulójára. 
Miskolc Város Elesett Hőseinek emlékműve a Hősök terén 2023. október 23-án. Fotó: MiNap-archív/Mocsári László

Az események reggel kilenc órakor kezdődnek el egyszerre két helyszínen és innentől egészen a délig párhuzamosan is haladnak az emlékezők a forradalom és szabadságharc emblematikus miskolci helyszínein.

Reggel kilenckor tehát Zsolcai kapuban, az 1956. október 26-ai sortűz áldozatainak emléktáblájánál, a megyei rendőr-főkapitányság előtt kezdődik a megemlékezés, ahol Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár igazgatója idézi majd fel a közel hét évtizeddel ezelőtt történt tragikus eseményeket. Ezzel párhuzamosan a Szentpéteri kapuban Romek Strzałkowski emlékoszlopánál mond majd ünnepi beszédet Klinga Dániel, a terület önkormányzati képviselője.  

Háromnegyed tízkor az egyik emlékező csapat Misley Emese, a Munkácsy-közben lévő emléktáblájánál, a másik pedig Nagy Imre emléktáblájánál rója le kegyeletét, míg negyed tizenegykor egyrészt a Hősök terén, Miskolc Város Elesett Hőseinek emlékművénél, másrészt a színház bejárata előtt, Nagy Attila szobránál folytatódik a megemlékezés. 

Fél tizenegykor a Földes Ferenc Gimnázium falán található Széchenyi emléktáblát, vele párhuzamosan pedig Szabó Lőrinc Kossuth utcai emléktáblát, tizenegy órakor pedig Oláh Miklós a Kossuth utcai református templom tövében felállított szobrát, és a Digép munkásgyűlés-emléktábláját koszorúzzák meg. Ez utóbbi helyszínen újabb emlékező beszéd következik Hojnyák Dávid önkormányzati képviselőtől. Eközben negyed tizenkettőkor megkoszorúzzák a Megyei Munkástanácsok-emléktáblát és a Babits László-emléktáblát is.

A városi ünnepségek csúcspontja déli tizenkettő órakor kezdődik a Petőfi téren, ahol Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mond majd emlékező beszédet, majd a város, helyi intézmények, pártok és civil szervezetek – akárcsak a korábbi helyszíneken – koszorúkat helyeznek el az emlékműnél.

Ezt követően délután több miskolci városrészben folytatódik a megemlékezés. Délután egy órakor Szirmán az I. Világháborús emlékműnél, háromtól a Gárdonyi Géza Művelődési Házban található Országzászlónál lesz műsor és koszorúzás. Végül Görömbölyön délután négytől ünnepi ökumenikus istentisztelet lesz a helyi református templomban, öttől pedig megemlékezés és koszorúzás az 1956-os emlékhelynél. Szirmán Czinkné Sztán Anikó, Hejőcsabán és Görömbölyön pedig Berencsy Sándor Máté önkormányzati képviselő mond majd beszédet. 

A megemlékezésekről a nap folyamán a minap.hu-n írásos tudósításokkal, képgalériákkal jelentkezünk, este hattól pedig a Miskolc Televízió Kommentár nélkül című műsorában láthatnak összefoglalót a megemlékezésről és teljes egészében megnézhetik majd Tóth-Szántai József polgármester emlékező gondolatait is. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!