Eszerint november 22-én, kedden 10 órától a 21-es és 101B-s autóbuszok ismét érintik a Teleki utca megállóhelyet.
Így jár keddtől a 21-es és 101B-s
Létrehozva
Változás áll be a 21-es és 101B-s autóbuszok vonalán az MVK közleménye alapján.
Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.

Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.

Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.

Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.