Így látják a magyarok Lengyelországot
Az eseményen a Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében Szabó Mónika elnök köszöntötte a közönséget és emlékeztetett arra, hogy 2007 óta március 23-a lengyel–magyar barátság napja. Felvezetőjében az elnök a lengyelek és a magyarok közötti, majd ezer évre visszatekintő aktív és szoros kapcsolatról szólva elmondta, hogy a két nép a történelem viharaiban összetartott, összefogott és mindig segítette egymást.
Szabó Mónika köszöntője után a kiállítást Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere nyitotta meg, aki mint mondta örömmel tett eleget a felkérésnek, hiszen anyai és apai ágon ő maga is rendelkezik lengyel ősökkel, bár csak távoliakkal. Az alpolgármester szerint a lengyeleken és a magyarokon kívül aligha van Európában másik két olyan szomszédos nép, amely nem egymás ellenében, hanem egymást segítve vívta meg harcát a történelem során.
A két ország közötti szövetség kezdetéről az alpolgármester elmondta, hogy az egészen Szent László királyig nyúlik vissza. Lovagkirályunk lengyel földön látta meg a napvilágot, édesanyja lengyel hercegnő volt. Badány Lajos beszédében Nagy Lajos királyt is kiemelte, akinek az uralkodása idején jött létre a Magyar–Lengyel Perszonálunió, a közös állam, Európa egyik legjelentősebb államalakulata.
Az alpolgármester beszélt Báthory István lengyel uralkodó jelentőségéről is, aki megszilárdította, Európa akkor legnagyobb kiterjedésű országát, a lengyel–litván nemesi köztársaságot. Visszatekintve elmondható, hogy a lengyel és a magyar nép mindig akkor volt eredményes, amikor egymással szövetséget alkotott, ami pedig útmutatást adhat a jelen idők politikusainak. Fontos, hogy ebben a viharos történelmi helyzetben ne áldozzuk fel népeink hosszú távú jövőjét akár az orosz–ukrán konfliktus miatt, pusztán érzelmi alapon – hangsúlyozta az alpolgármester.
A politikus a két nép jövőjét egy, a Balti tengertől az Adriáig nyúló történelmi és kulturális alapokon lefektetett lengyel–szlovák–magyar–horvát államszövetségben látja, amely magában foglalná az egységes Kárpát-medencét is. "Ehhez bizakodásra ad okot a lengyel és a magyar nép több évszázados barátsága, amely remélem, az idők végezetéig tart" – zárta gondolatait Badány Lajos.
A „Lengyelország Magyarok Szemében” című mini tárlat anyaga olyan hétköznapi emberek fotóit villantja fel, akik Lengyelország különböző területein kirándulva, vagy hivatalos utakon járva örökítették meg életük emlékezetes pillanatait. A képek az 1900-as évek elejétől az I. és a II. világháborún át egészen az 60-as évekig visszamenőleg arról tanúskodnak, hogy a magyarok szeretik Lengyelországot. A budapesti Lengyel Kutatóintézet és Múzeum kiállítása a fortepan.hu fotóarchívum gyűjteményét felhasználva készült, és március 31-ig tekinthető meg a könyvtárban.