Ugrás a tartalomra

Ilyen még nem volt Miskolcon: zenei tehetségkutató a jégen

Létrehozva
A fődíj egy koncertlehetőség a Generali Arénában.

Ice Faktor néven meghirdette első zenei tehetségkutató programsorozatát a jégen a Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft.

A résztvevő zenekarok december 9-23. között, három szombaton keresztül, a közönségkorcsolya ideje alatt mutatkozhatnak be.

A válogatókra diákzenekarok, ifjúsági zenekarok jelentkezését várják a szervezők; olyanokét, akiknek már van saját zenei anyaguk.

A fellépő zenekarokra belépőjegyenként egy szavazatot a korcsolyázó közönség ad majd le.

December 3-áig még lehet jelentkezni a miskolcivsz.hu e-mail címen, a szervezők egy demóanyagot is kérnek csatolni.

Emlékezhetünk, korábban jégkori discót szervezett a miskolci diákönkormányzat (címlapfotónk is ott készült). Az eseményről készült képgalériánk itt lapozható végig:

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.