Ugrás a tartalomra

Indul a szavazás: ön mire költene el 15 millió forintot?

Létrehozva
Az egyik legizgalmasabb fázisához érkezett a részvételi költségvetés lebonyolítása. Szeptember 8-tól kezdődően arra szavazhatunk, hogy a beküldött, majd szakemberek és állampolgárok által megszűrt és továbbfejlesztett ötletek közül melyiket szeretnénk, hogy megvalósítsa Miskolc önkormányzata.

A Részvételi Tanács munkájának eredményeként végül 37 ötletre szavazhatnak a miskolciak: 15-re a Zöldülő Miskolc, újabb 15-re a Közös Tereink és 7-re a Támogató Miskolc kategóriában.

Kép
A részvételi költségvetés folyamata. | Fotó: Dialóg Egyesület

A szeptember 8-án induló szavazás kicsit úgy működik majd, mint egy online bevásárlókosár: kategóriánként 5 millió forintot oszthatunk ki az ötletekre. Fontos, hogy nem mi döntjük el, mekkora összeggel támogatjuk az adott elképzeléseket, azoknak meg van a saját költségigényük. Van olyan, ami alapvetően 5 millió forintos, de olyan is, amely kevesebbet igényel. Utóbbi esetben a maradék pénzből további ötleteket támogathatunk.

Csere Áron János, a szakmai lebonyolításért felelős Dialóg Egyesület elnöke elmondta, hogy mindemellett a miskolci részvételi költségvetés egyedi funkciójaként az ötletekhez kapcsolódóan a véleménynyilvánításnak is lesz felülete.

Kép
Csere Áron János a Részvételi Tanács gyűlésén. | Fotó: Mocsári László

„Ennek nem az a lényege, hogy egymással vitázzanak az emberek, hanem érvek mentén beszélgessenek a fejlesztési elképzelésekről. A felépítés olyan, hogy nem egymásra reagálnak, mint mondjuk a Facebookon, hanem pro és kontra érveket hozhatnak fel az adott ötletre vonatkozóan” – fejtette ki az elnök.

Maga a felület felhasználóbarát, könnyen elnavigálhatunk rajta. Ugyanakkor azt is megjegyezte Csere Áron János, hogy a Részvételi Pontokban személyes segítséget kaphat, aki elakadna a szavazásban. Ezek listáját ugyancsak a https://tervezzukmiskolcot.hu/reszveteli-koltsegvetes oldalon – annak is az alján – találhatjuk meg.

Kép
A Részvételi Pontokon személyesen is segítenek a szavazásban. | Fotó: Mocsári László

A miskolci részvételi költségvetés részeként 15 millió forintot különített el az önkormányzat az éves költségvetéséből arra a célra, hogy az állampolgárok közvetlenül dönthessék el, mire költse a város ezt az összeget.

Három kategóriában lehetett ötleteket benyújtani, amelyeket aztán a megvalósíthatóság, fenntarthatóság, hasznosság és hasonló szempontok mentén a Polgármesteri Hivatal szakemberei átnéztek. A még így is nagyszámú maradék ötletet a szakemberekből és átlagállampolgárokból álló Részvételi Tanács tagjai szűrték és fejlesztették tovább, hogy eljussunk a mostani fázishoz: a szavazáshoz.

(Címlapkép: A Részvételi Tanács tagjai tárgyalják a beérkezett ötleteket. Fotó: Mocsári László)

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.