Ugrás a tartalomra

Ismét csüngő és futó természetű virágok növik be a főutcát

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. május 25. szerda 20:54
A Városgazda munkatársai szerdán hozzáláttak a régről ismert – és a tavaly nyárig már szinte elfeledett – virágfák kihelyezéséhez. 
Fotók: Mocsári László

Rövidesen a legkülönfélébb növények borulnak és függeszkednek majd egymásra, ezzel is eltakarva a város főkertésze szerint sem az esztétikai érdemeiért tisztelt és szeretett duplafalú műanyagokat. A kaspók kialakítása – számolt be a szakember – ugyanakkor nagyban megkönnyíti a növények ápolását, nem utolsósorban garantálni látszik tartós életben maradásukat. A virágfákra idén petúniát, hajnalkát, lobéliát, büdöskét, zsályát, szúnyogűzőt és futómuskátlikat ültettek.

Petúnia, hajnalka, lobélia, büdöske, zsálya, szúnyogűző és az elmaradhatatlan futómuskátlik.

– A cél az volt a növények összeválogatásánál, hogy a szerkezeti felületeket minél inkább elfedjék – árulta el Czifrusz Natália, egyúttal hangsúlyozta, olyan helyekre rakják a „fákat”, ahol a legkevésbé akadályozzák majd a forgalmat, a vendéglátóegységek árufeltöltését és működését.

Az alsóbb szinteken az egynyáriak is megjelennek – igen, a színes levelű bazsalikom!

– Fontosnak tartottuk, hogy Miskolc virágos legyen. Ezért tűztük ki azt a célt, hogy a korábban bevált és a miskolciak által megkedvelt virágfák ismét a város utcáit díszítsék – hangzott el a Velünk a Város frakcióvezetőjétől az Erzsébet téren tett látogatásakor. Simon Gábor felidézte: a városvezetés a szűkös anyagi keretei ellenére határozta el néhány esztendeje, hogy a 2010-es években a feledés homályába merült üde és kedves díszítőelemeket visszahozzák az életünkbe – erre egészen tavalyig kellett várnunk.

Egyelőre a Városház tértől az Ady-hídig rajzottak a fajok – ezzel azonban nincs vége...

Nem csupán a Széchenyi utcára most kihelyezett huszonkét darab architektúrát, hanem a fennmaradó több mint harmincat is a Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Földmérési Szakképző Iskola diákjai és tanárai ültették, nevelték, helyezték el a virágtartókban, ápolták és gondozták mindaddig, míg a növények meggyökereztek – összesen ötvenöt virágfa landol ugyanis belátható időn belül a városgazdás platókról a település egyéb pontjain, melyeket az illetékes városatyák önkormányzati képviselői alapjukból finanszíroznak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!