Ugrás a tartalomra

Ismét nagyszabású nemzetközi projekt házigazdája lesz a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium

Létrehozva
Miskolcon nyolc nemzet (litván, horvát, belga, olasz, francia, spanyol és magyar) tanulói találkoznak, és angol nyelven végzik majd a feladatokat. A téma az európai demokrácia lesz.

Miskolcon nyolc nemzet (litván, horvát, belga, olasz, francia, spanyol és magyar) tanulói találkoznak, és angol nyelven végzik majd a feladatokat. A diákok bizottságokban dolgoznak az Európa Parlament által is sokszor taglalt témákban: függetlenség az orosz gáztól, élelmiszerbiztonság, környezetvédelmi kérdések, mesterséges intelligencia alkalmazása az oktatásban.

A projekt központi témája az európai demokrácia, amit színesen, több oldalról megközelítve dolgoznak fel a diákok. Az esemény célja, hogy a fiatalok látókörébe hozza a közügyeket, és lehetőséget adjon számukra az inter-, és intraperszonális intelligencia fejlődésére nemzetközi közegben, idegen nyelven. Mindemellett kiemelt szempont az észak-magyarországi régió szépségeinek bemutatása is.
 
A plenáris ülést a vármegyeháza dísztermében tartják majd március 21-én, csütörtökön.  

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.