Ugrás a tartalomra

Ismét Perecesen gyűjtötték a szemetet 

Létrehozva
Szombaton az Állomás tér környéki erdős részt tisztították meg az önkéntesek. 
Kép

A helyiek által Barátság, a térkép szerint azonban Állomás térnek nevezett füves területen szombaton délelőtt várták az önkénteseket, hogy aztán megszabadítsák a környékbeli erdő egy részét az ott felhalmozódott háztartási hulladéktól. Az akciót ezúttal is Serbán Zsolt, a Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület elnöke, valamint Bazin Levente, a városrész önkormányzati képviselője szervezte. 

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Pereces környékén 2020 tavaszától kezdődően tizenhárom alkalommal gyűltek össze annak érdekében az aktivisták, hogy megszabadítsák környezetüket a hulladéktól. A több száz aktivista eddig hozzávetőlegesen százharminchat köbméter szemetet szedett össze, ami több mint két nagy méretű kamionnyi hulladékot jelent, tudtuk meg Bazin Levente (Velünk a Város, MSZP) önkormányzati képviselőtől, aki maga is aktív közreműködője az eseményeknek, és a konténert ezúttal is saját képviselői keretéből biztosította. 
 

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.