Ugrás a tartalomra

Itt a poros, hol a poros?

Létrehozva
Keresd a különbséget! – nyereményjáték-felhívás

Miskolc MJV Önkormányzata a város levegőminőségének javítása érdekében részt vesz a HungAIRy projektben. A projekt megvalósításában számítunk a miskolciak közreműködésére is, hiszen a kibocsátott légszennyezés jelentős része lakossági tevékenységhez köthető, mint például a fűtés, a kerti hulladékok égetése, a gépjármű közlekedés.

Szeretnénk egy kis játékra meghívni a nyitott szemmel járó miskolciakat! A Városháza régi épületének, Városház téri sarki homlokzatán hétfőn valami megváltozott!

Feladat: Találja meg és fotózza le az épület falára felkerült új elemet, illetve írja meg, hogy mi lehet ez! A megfejtéssel ellátott fényképeiket a hungairy@miskolc.hu email címre várjuk 2021. február 17. (szerda) 12 óráig nevet és elérhetőséget megjelölve.

A helyes megfejtést beküldők között egy Miskolc városhoz kapcsolódó ajándékcsomagot sorsolunk ki.

Ha nem jött rá a megfejtésre, figyelje a városi hírcsatornákat 2021. február 17-én!

A megfejtés beküldésével hozzájárul neve és elérhetősége kezeléséhez a nyereménysorsolás céljából.

n

 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.