Ugrás a tartalomra

Itthon megint nem sikerült legyőzni a Poprádot

MTI
Utoljára módosítva
2021. március 05. péntek 21:39
A DVTK Jegesmedvék 3-2-re kikapott a listavezető vendég Poprádtól a szlovák jégkorongliga pénteki játéknapján, és öt fordulóval az alapszakasz zárása előtt tíz pont hátrányban van a rájátszásba jutásért folytatott küzdelemben.
Mocsári László képgalériája

A szezonban ezt megelőzően a két miskolci ütközetet a szlovák együttes nyerte, ugyanakkor a három poprádi felvonásból kétszer a DVTK diadalmaskodott.

Sokáig jól tartotta magát Tokaji Viktor vezetőedző csapata, többet is lőtt kapura riválisánál, ám a 17. percben emberelőnyben a vendégek betaláltak, így minimális különbséggel vonultak el pihenőre.

A fordulást követően enyhe mezőnyfölényben voltak a Jegesmedvék, többször jutottak ismét emberelőnybe, azonban ez egyszer megbosszulta magát: a 37. percben egy kontra végén Michael Vandas emberhátrányban volt eredményes.

A záró harmadban próbálta többet birtokolni a korongot a DVTK, ugyanakkor a vendégek ellentámadásokra rendezkedtek be. Addig nyomott a hazai együttes, amíg emberelőnybe került, és ezt Vas János passzából Rokaly Szilárd váltotta gólra. A hajrában már kockáztatni kellett, ám egy rossz mozdulat után létszámfölényhez jutott a Poprád, amelyet kihasznált.

Erre még jött egy gyors válasz, 46 másodperc múlva Kevin Wehrs nem hibázott. Ám kevés idő maradt hátra, másfél perc, ami nem volt elegendő újabb gólra, így végül a Poprád harmadszor is győztesen távozott Miskolcról.

Öt fordulóval a zárás előtt a kilencedik, Majoross Gergely vezette Érsekújvárnak 51, a tizedik Besztercebányának 50, míg a 11. DVTK-nak 40 pontja van, és az első tíz jut a playoff-ba.

    Eredmény:
DVTK Jegesmedvék-Poprad (szlovák) 2-3  (0-1, 0-1, 2-1)
-----------------------------------------------------
a DVTK gólszerzői: Rokaly (55.), Wehrs (59.)

Értékelés:
Tokaji Viktor: Ez a mérkőzés bebizonyította, hogy ebben a csapatban sokkal több van, mint amit a tabella mutat. Nagy fejlődésen mentünk keresztül az elmúlt négy héten és ennek köszönhetően egy ilyen topcsapatot is meg tudunk szorítani. Az érdemet nem elvéve az ellenféltől, de úgy gondolom, hogy mi többet tettünk azért, hogy a három pontot megszerezzük. Kicsit saját magunk ellenfelei voltunk és mi adtuk oda nekik a három pontot és nem ők szerezték meg. Amit a hatvan perc során nyújtottunk hozzáállásban, támadásban, önfeláldozásban és karakterben az önmagáért beszél. Az, hogy visszatudtunk jönni a meccsbe és gólokat tudtunk lőni azt mutatja, hogy jó úton járunk, de ennél több kell még.

További hírek

Olvasnivaló