Ugrás a tartalomra

A járvány ellenére nőtt az utasok száma a Pálházi Állami Erdei Vasúton

Létrehozva
Felemás esztendőn vannak túl az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott kisvasutak. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) csökkent, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) viszont növekedett az utasok száma, a 2019-es esztendőhöz viszonyítva – tájékoztatott Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.
Kép

A LÁEV szerelvényein több mint 152 ezren utaztak, a PÁEV-nél pedig meghaladta a 43 ezret a jegyet váltók száma. Ez utóbbi mintegy hét százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eredményt.

A koronavírus járvány miatt tavasszal csaknem két hónapon keresztül nem közlekedtek a vonatok egyik kisvasút vonalán sem, majd májustól is csak csökkentett kínálattal, fokozatosan indult újra a menetrend szerinti forgalom. A LÁEV-nél ez behozhatatlan kiesést okozott, viszont a PÁEV-nél a nyári hónapok megnövekedett forgalma pozitívra fordította az utasszám mérlegét. A kieső időszakban több, előzetesen tervezett program – például a LÁEV 100 éves fennállására tervezett eseménysorozat – is elmaradt, valamint télen a Diósgyőri Mikulásvonat elnevezésű rendezvényt sem tartották mg, amin általában több mint 20 ezren szoktak részt venni. Ősszel népszerű program volt a Vadászkürt Expressz, és a Szarvasbőgés-hallgató vonatozás.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút 2019-ben megkezdett átfogó korszerűsítése az ütemterv szerint idén tavasszal a pályafelújítás szakaszába lép, ami jelentős forgalomkorlátozásokkal jár majd. Az utasforgalmi és üzemi terek megújítása érinti Miskolc-Dorottya utca állomás felvételi épületét, Diósgyőr-Majláth forgalmi telepet, a lillafüredi Ökoturisztikai Központot, illetve a garadnai végállomást is, melyeket várhatóan márciusban vehet birtokba az utazóközönség és a kisvasút személyzete. 

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.