A közlemény emlékeztet, Orbán Viktor miniszterelnök keddi bejelentését követően, Magyarország Kormánya november 4. napjától az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó SARS-CoV-2 koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.
- A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény előírása szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja, ezért a közgyűlés hatáskörébe utalt közmeghallgatás megtartására nincs jogszabályi lehetőség – szögezik le.
A 2020. november 5. napján 09.00 órára meghirdetett közmeghallgatás elmarad.
A sajtóosztály közleménye leszögezi, a veszélyhelyzet megszűnését követően Veres Pál polgármester intézkedik arról, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése újabb időpontban közmeghallgatást tartson.
- Az elmaradt közmeghallgatásra előzetesen jelentkező választópolgárok a helyi közügyeket érintő kérdéseikre, javaslataikra a polgármesteri hivataltól 15 napon belül írásban kapnak érdemi tájékoztatást – zárul a közlemény.
A járványhelyzet miatt elmarad a közmeghallgatás
Létrehozva
Elmarad a november 5-ére meghirdetett közmeghallgatás – tájékoztatta szerkesztőségünket a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Ez is érdekelhet
A régió kedvenc éttermei egy helyen – érkezik a nyár gasztroeseménye Miskolcon
Július 4-én ismét a gasztronómiai élményeké és a közös kikapcsolódásé lesz a főszerep a Csengey-kertben.
Forró hétfő – közel 40 fok is lehet ma
Hétfőn is marad a rendkívüli hőség, a perzselő napsütésé lesz a főszerep a térségben.
Javítják az utakat – a hőségben is őrizzük meg nyugalmunkat
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.