Ugrás a tartalomra

A játék idén a színházba vezette a városjárókat

Létrehozva
Tizenötödik alkalommal várt társasjáték táblává a város.
Preview Image

Az idén 23 éves Itthon Miskolcon Egyesület és az általa alapított Szeretem Miskolcot mozgalom 15. alkalommal rendezte meg a miskolciak körében népszerű kulturális társasjátékát, a „Játékos Városjárást”-t. A szombat reggel induló programok során a jelentkezők újra felfedezhetik lakóhelyük különleges értékeit, megismerhetik a város egykoron élt és maradandót alkotó személyiségeit.

Az idén a játék középpontjában a miskolciak színházának 200 éves története áll.
Fedor Vilmos, friss díszpolgár, az Itthon Miskolcon Egyesület elnöke, a játék ötletgazdája elmondta, az idei városjárásra hatvankét csapatban, mintegy háromszáz fő nevezett. Azt is elárulta, hogy a program a Tudomány és Technika Házában indult, majd a színház három helyszínén folytatódott: olyan játékmesterek fogadták a résztvevőket, mint Seres Ildikó, Rózsa Krisztián, Lajos András, Fandl Ferenc.

Kép

A teátrum színművészei ismertették többek között a feladatokat: egyik legelső kihívásként a színház következő évadjának olyan bemutatóihoz készítettek alternatív plakátot, mint a Lúdas Matyi vagy a Csókos asszony.

„1984-ben találtam ki, hogy mi lenne, ha csinálnánk gy olyan város vetélkedőt Történelem és ifjúság címmel, amelyhez nem az iskolapadban kell ülni. Hanem meg kell találni hozzá valamit a városban, rá kell csodálkozni, vagy meg kell érinteni valamit. Egyszer megtartottuk, aztán sokáig nem ismételtük meg. A rendszerváltozás utáni évben kezdtük újrajátszani átdolgozott formában” – osztotta meg a történetet Fedor Vilmos.
 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.