Ugrás a tartalomra

Javítják a belvárosi díszburkolatokat

Létrehozva
Mintegy hétezer négyzetméternyi területen összesen 300-400 négyzetméter burkolatot cserélnek ki, javítanak.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Jó ütemben halad a belvárosi díszburkolat javítása, a héten a Kazinczy és a Déryné utcában dolgoztak a kivitelező munkatársai. Cserélik, illetve javítják a széttöredezett, hiányzó, illetve helyenként balesetveszélyessé vált térköveket. A több millió forintos beruházás az említett két utca mellett érinti a Kandia közt, a Szinva teraszt és a Hősök terét is.

Szopkó Tibor alpolgármester, a belváros önkormányzati képviselője érdeklődésünkre pénteken elmondta, az érintett terület nagysága eléri a 7 ezer négyzetmétert; itt korábban úgynevezett brazil-burkolattal fedték le a sétálókat, járdákat. Most 300-400 négyzetméteren cserélik ki, javítják a térköveket. A szakemberek folyamatosan dolgoznak, így a tervek szerint néhány hét múlva elkészülnek a munkával.

Kép

- Büszke vagyok a miskolci belvárosra, de az elmúlt években európai nagyvároshoz méltatlan állapotok alakultak ki helyenként. A villanyrendőri buszmegálló felújítását pilot-projektként kezeltük, és azt tapasztaltuk, hogy meg lehet találni a jó megoldást. A kivitelező fel is vette a kapcsolatot a gyártóval, a remények szerint ezek sokkal időtállóbb és stabilabb burkolatok lesznek, mint a korábbiak - mondta.

Hozzátette, arra kérte a kollégáit, hogy a belváros minden problémás részét mérjék fel, egyetlen rész se maradjon ki. Ezek alapján kezdték meg a munkát, igaz, némi késéssel, mert a burkolóanyagok később érkeztek meg. De remélik, hogy a csúszást be fogják tudni hozni.

A Déryné és a Kazinczy utca felújítása után a munka a Hősök terén folytatódik. Várhatóan néhány hét múlva az összes helyszínen végeznek a szakemberek.

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.