Jegyzet: Őszülő halántékkal koptatták az iskolapadot

Drága apám kamaszkorában nem koptathatta az iskolapadot. Történelem és matematika helyett az autószerelést és a harckocsivezetést kellett gyakorolnia egy nyíregyházi laktanyában. Majd jött a háború, a fogság és a forradalom, így végül a negyvenes évei derekán kényszerült beülni a középiskola padjaiba. Esti, levelező tagozatra járt a kollégáival. Máig is fájó emlék, érettségi előtt hunyt el 1962-ben, mindössze negyvennyolc esztendősen. Nagy álma volt, hogy középiskolai végzettséggel könnyebb lesz az élete egy irodában, mint a volánforgatás, az állandó utazás.

Jómagam a Földesbe jártam. Sokszor elmerengtem, hogy talán éppen abban a teremben ültem, amelyben apám is vakoskodott késő esténként, az akkori szemet rontó, sárgás neonfényben. Egyébként láttam, alighogy elhagytuk az iskolahelyünket, azt felnőttek népesítik be. Kora délutántól százszámra jöttek velünk szembe az akta- és diplomatatáskás, komoly tekintetű hölgyek és urak. Nem is csodálkoztunk, hogy míg számunkra a mosdóban is tilos volt a bagózás, mi másnaponként még a folyóson is tapostuk a csikkeket. Egyébként váltótársaink sosem hagyták maguk után letörületlenül a táblát, ám az asztalokat ugyanúgy telefirkálták, mint mi. Gyakran megesett, hogy a dolgozatíráshoz bekészített puskáikat mi találtuk meg.

A békebeli hetvenes években Fekésházy Attiláné és Hallók Gyula igazgató vezették a dolgozók esti és levelező gimnáziumát. Ki gondolná, hogy akkoriban ez volt az ország legnépesebb középiskolája, alkalmanként több mint háromezer hallgató vágott bele a tanulásba.

Más világot éltünk, a munkáltató szorgalmazta, támogatta a továbbtanulókat. Sőt bizonyos szakmákban utólagosan követelték meg az érettségit. Külön osztályok indultak a rendőröknek, az egészségügyben dolgozóknak és a Lenin Kohászat alkalmazottainak. A valóság az, ezt a fajta utóképzést az akkor éppen magas demográfiai hullám is kikényszerítette. Nem volt elég hely a nappalis diákoknak. Így aztán a Hősök téri alma matert reggel nyolctól fél egyig mi laktuk be, de kora délutántól este fél kilencig felnőttekkel voltak tele az osztálytermek.

A nappali tagozaton legendásan jó családias légkörben dolgozott a tanári kar, köztük volt a biológia szakos Árokszállási Zoltán, akinek emlékére máig is tanulmányi versenyeket rendeznek. Érdemes megemlíteni Erdélyi Dezső tanár urat, akinek a málnakertjébe bejáratosok voltak a kollégák gyermekei. Igazából a mi tanítóink pluszpénzért a felnőttoktatásból is kivették a részüket. A levelezőn osztályfőnökök voltak Bod Andorné Rózsika, Barta István és Szécsi Sándor. A felnőttek tanterve nem sokban különbözött a miénktől, náluk csupán a testnevelés, a rajz és az ének vagy a politechnika hiányzott. Számukra könnyebbség volt még, hogy választhattak a heti háromszor ötórás tanulás vagy a lazább levelező konzultációs rendszer között.

Az igazgatóhelyettes asszony szerint az estire járók zöme nagyon szorgalmas és fegyelmezett volt. Bennük nagy volt a bizonyítási kényszer, és az azonos munkahelyen dolgozók között természetes volt a versengés. Az sem titok, hogy az esti tagozatosok között ugyanolyan érzelmi kapcsolatok gyűrűztek, mint általában a nappalin. A közös korrepetálások következményeként megesett néhány válás és új párkapcsolat kialakulása az együtt töltött négy év során. Hallók igazgató úr híres volt a saját maga kreálta bölcs mondásairól. Feljegyezték, hogy az ilyen nem várt fordulatokra mondta: aki a malomba jár, az akár lisztes is lesz. Önmagáról úgy vallott, a Jóisten hallókat és süketeket teremtett. Helyettese sokáig gyűjtötte ezeket a spontán született mondásait. Súlyos betegsége miatt, ahogy felhagyott a tanítással, 1985-ben örökre elbúcsúztatták.

Ne legyünk ünneprontók, de ne titkoljuk el, hogy a dolgozók gimnáziumában általában egy – egy osztály akár félszáz tanulóval startolt, de nagyon sokan idő előtt lemorzsolódtak. Többségük hiába igyekezett lépést tartani, nem tudta összeegyeztetni a tanulást az elfoglaltságával. Ám az is igaz, hogy az itt végzettek közül sok százan bejutottak az egyetemre is, s végül orvosok tanárok vagy mérnökök lettek.

A rendszerváltást követő időkben, pontosan 1995-ben felszámolták a dolgozók gimnáziumát, pontosabban ekkor a város négy középiskolája – az Avasi, a Herman, a Diósgyőri és a Földes – testvériesen felosztották egymás között az esti képzést.