Ugrás a tartalomra

Jogsi nélkül okozott balesetet 13 évesen

Létrehozva
A sérült és az elkövető egyidősek, mindkét kamaszt kórházba szállították a mentők Szerencs külterületéről.

Szerencs külterületén  május 11-én a délutáni órákban egy mezőgazdasági úton sétált három lány. A lányok a séta során motorzajt hallottak a hátuk mögül, így ketten az út egyik szélére, míg a harmadik társuk egyedül az út másik szélére húzódott, hogy a motorosok el tudjanak haladni. A lányok közül, aki egyedül húzódott az út szélére hirtelen meggondolta magát, és visszalépett az útra. A motorosok egyike a gyalogos kikerülése során elvesztette uralmát járműve irányítása felett és úgy esett el, hogy elsodorta a gyalogost is.

A 13 éves motort kormányzó fiút, és a 13 éves gyalogos lányt a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A 13 éves kamasz nem rendelkezett motorkerékpárra érvényes vezetői engedéllyel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kéri a közlekedőket, hogy mindenki tartsa be a rá vonatkozó közlekedési szabályokat, olyan járművet vezessen amelyre érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik, és viseljen megfelelő védőfelszerelést.

Ez is érdekelhet

Pánikolva továbbhajtott, de aztán feladta magát a rendőrségen
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A 26-os főúton történt minapi balesetből kiindulva a rendőrség leírta, mit tegyünk, ha baleset részesei vagyunk.
Belefulladt egy férfi az ónodi tóba
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az eset szombaton délután történt.
Nagyon-nagyon ritka autó tört össze a Mátrában
BalesetBelföld
Valaki felismeri?
Látványos videón, ahogy megmentik a sziklára zuhant fiatalt a Gellért-hegyen
BalesetBelföld
A férfi vasárnap este zuhant le. Hétfőn közzétették a mentésről készült videót.