Ugrás a tartalomra

Jön a II. Győri kapui disznótor – farsangi ünnepvárás

Létrehozva
Idén is megrendezik a Győri kapui farsangi ünnepváró programot a József utcai ifjúsági sporttelepen. II. Győri kapui disznótorra azonban nem csak a Győri kapuban élőket várják szombaton. A szervezők egy igazi közösségi eseményt szeretnének megvalósítani. 
Kép
Fotó: Végh Csaba

– Erdei Sándor Zsolt, Simon Gábor, Nagy Ákos és Deák Bárdos Mihály egy emberként álltak a program megvalósítása mellett – fogalmazott Lichtenstein Raymond a Kapuzörgető program Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület szakmai vezetője. – Ez egy jótékonysági program, hiszen a bevételből egy Győri kapuról szóló kiadványnak az elkészítését fogjuk támogatni, amely reményeink szerint az ott élő emberek segítségével készülhet majd el és az itt élő embereknek is lehetőségük lesz írni ebben a kiadványban – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak. 

Kép
A tavalyi disznótor. Fotó: Minap-archív | Mocsári László

A program célja a Győri kapuban élők számára egy olyan disznótorral és kézműves vásárral kísért ünnepváró program létrehozása, amely a városrészben élők számára kínál közösségépítő eseményt, amelyre természetesen a város egyéb részeiből is szeretettel várják az érdeklődőket.

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – a Kapuzörgető közösségfejlesztő projekt részeként – múlt évben indította el hagyományteremtő céllal a Győri kapui farsangi ünnepváró programot. Idén, február 8-án, szombaton kerül sor a rendezvény folytatására ismét a József utcai ifjúsági sporttelepen.  

Ez is érdekelhet

Ez is az egyház: családi nap, lelkészválasztás, bérmálás, Szűzanya hónapja
MiskolcEgyház
Májusra is számos közösségi és felemelő alkalmat ajánlanak a keresztény egyházak gyülekezetei.
Ráfázhatunk a szennyezett autóklímával
MiskolcEgészségKörnyezet
Tavasszal nem csak a gumicsere, hanem az autók klímaberendezésének kitisztítása is legalább olyan fontos, az egészséges levegő érdekében.
Három góllal kikaptak a miskolciak
MiskolcSport
Vízilabda: E.ON férfi OB I, alsóházi bajnokság, helyosztók, 9. forduló: az első negyedben gyengélkedtek a vendégek.
Megbízott főigazgató vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházat
MiskolcEgészség
Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgatóként vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat - közölte az intézmény csütörtökön.