Ugrás a tartalomra

Jövőre is kiválasztják Magyarország Ételét

Bacsó István
Utoljára módosítva
2022. november 10. csütörtök 17:53
Hatodik alkalommal nevezhetnek a kétfős szakács-csapatok az országos megmérettetésre, amelyen neves szakmai zsűri dönti el, mely étek lesz az ország étele 2023-ban. 
gasztro_verseny_sajtotajekoztato
Fotó: Mocsári László

Talán kevésbé ismert még ez a versengés, mint az Ország Tortája, de annál rangosabb. A legjobb éttermek séfjei állnak a konyhapultokhoz, hogy megalkossák azt az ételkülönlegességet, amely amennyire újdonság, mégis annyira hagyományosan magyaros, hogy méltán viselheti majd egy éven át a Magyarország Étele kitüntető címet. A jövő évi versenyre december közepéig várják a jelentkezőket. Az máris bizonyos, hogy városunkat legalább három étterem mesterséfje és segítője fogja képviselni, ahogyan az elhangzott a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület és a Magyar Konyhafőnökök Egyesülete közös szervezésében, az Aranykorona Történelmi Étteremben megrendezett, „Magyarország Étele Országos Gasztroverseny népszerűsítése” című csütörtöki sajtótájékoztatón.

gasztro_verseny_sajtotajekoztato
Fotó: Mocsári László

Az étterem tulajdonosa, egyben a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke Szendrei Mihály - Kőrösi Kálmán, életműdíjas mesterszakács és Asztalos István a Magyar Konyhafőnökök Egyesülete elnökének jelenlétében -, elmondta:

„A rendezvény célja a verseny népszerűsítése, a miskolci résztvevők, versenyzők bemutatása és további jelentkezők toborzása. Ez a verseny fontos az egyesületnek, az éttermeknek, a séfeknek és Miskolc turizmusának is. Ebben az időszakban attól hangos a média és mindenki attól fél, hogy az energiaválság közepette hogyan fogunk túlélni, hogyan lesz vendég, milyen folyamatok következnek, árdrágulás van, drágák az alapanyagok és az energia. Hogyan fogja ezt a vendéglátó szektor túlélni? Azt gondolom, hogy tenni kell annak érdekében, hogy ezt a folyamatot, ha nem is az ellenkezőjére fordítsuk, de javítsuk azokat a negatív következményeket, amelyek ebből a válságból adódnak. Miskolcon eddig is voltak már olyan kezdeményezések, amiket az egyesületünk lépett meg.

Ilyen volt legutóbb a Barlangfürdő újranyitása is, ami a kezdeményezésünkre és az aktív közreműködésünkkel valósult meg. Biztos vagyok benne, hogy ez a következő akciónk is – a Magyarország Étele verseny - legalább ilyen jelentőségteljes. Lehet, hogy nem akkora pénzösszegekről beszélünk, mint a fürdő újranyitásakor, de nem csak a kiadásokról és a költségekről kell beszélni akkor, amikor a turizmust fejleszteni akarjuk. A bevételek növelése is fontos, hogy ide hozzunk még több vendéget, még több turistát Miskolcra, hogy elérjük azt, hogy népszerűbb, vonzóbb célpont legyen a város” – vallja Szendrei Mihály.  

Hozzátette: „Ennek a törekvésnek természetesen számos területe van, mind a célcsoportokat tekintve, mind pedig a turizmus ágazatán belül. Ezek egyike a gasztroturizmus, amely egyre népszerűbb, egy ilyen versenyen való győzelemnek, de már a részvételnek is, híre, marketingértéke van. A résztvevő éttermek, a séfek és a város számára is. Ezért szeretnénk, hogyha Miskolcról több étterem is indulna a Magyarország Étele versenyen. Ez a verseny nem egyszerűen egy a sok közül, hanem az egyetlen olyan verseny, amely nagy népszerűségnek örvendő, országos lefedettségű, ahol a legjobb minőségű, legmagasabb színvonalú éttermek is versenyeznek. Miskolc az egyetlen Budapesten kívüli város, ahonnan három étterem is indulni fog ezen a versenyen. Nagyon drukkolunk nekik, hogy nyerjenek az elődöntőkben és döntősök legyenek.”

gasztro_verseny_sajtotajekoztato
Fotó: Mocsári László

Asztalos István a Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke szerint: „Egy hatalmas presztízsű, hazai szakácsverseny életre hívása volt a célunk, melynek során kiváló szakácsok prezentálásában olyan ételek születhetnek, amelyben a vidék és a hazai alapanyagok is visszaköszönnek. Emellett természetesen az identitás megőrzése és a hagyományaink átmentése is a céljaink között szerepelt. Így született meg mára a verseny, melynek legnagyobb presztízsét az adja, hogy az adott évben a győztes étel lesz Magyarország étele. A hatodik alkalommal meghirdetett megmérettetést támogatja a Nemzetpolitikai Államtitkárság és bekerült a kulturális örökség kategóriában a nemzeti értékek közé. Ez számunkra egy komoly visszajelzés és nagyon nagy büszkeség” – szögezte le az elnök.
 
Hozzátette: "Rendkívül fontos számunkra, hogy a hazai-, ökológia-, vagy biogazdálkodást elismerjük, annak piacát segítsük, és amennyiben módunk van rá, preferáljuk is a verseny során. Ezt egyik küldetésünknek érezzük. Éppen ezért a verseny kiírása során minden évben kettő, kötelezően felhasználandó alapanyagot jelölünk meg. Ezzel támogatva eredeti célkitűzésünket. Minél nagyobb számban szeretnénk a legjobb séfeket és éttermeket bevonni a projektbe, hiszen egy díj, de akár a részvétel is, nem beszélve az elkészült új ételkreációról, új keresletet, új vendégeket generál részükre. Volt már olyan versenyző étterem, ahol négyszeres forgalomnövekedésről számoltak be, és fedett kerthelyiséggel kellett bővíteni a sok vendég miatt. Bízom benne, hogy a kollégáink most is előrukkolnak majd kiváló ételkreációkkal, melyek hosszú távon beépülhetnek a hazai gasztronómiába. Ez annál inkább fontos, mert az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás óta, ahová a Csáki rostélyost és a Hortobágyi palacsintát vitték ki bemutatni, alig készültek nemzetközileg is ismertté váló magyar étel újdonságok. A versenyt azért alkottunk meg, hogy hatvan év után készüljenek ilyen új ételek, amelyek elterjedhetnek a magyar gasztronómiában. A Magyarország Étele így válhat nemzeti értékké" – világított rá Asztalos István. 

A tavalyi versenyt a derecskei Almavirág Team nyerte meg, a Hortobágy ízei (marhafartő borókával, slambuc, lecsó, zsályás vajmártás) fantázianevű ételükkel. Kíváncsian várjuk, mi lesz Magyarország Étele 2023-ban, és szorítunk a három miskolci indulónak, az Aranykorona Történelmi Étterem & Látványpincének, a Renomé Café & Bistro-nak és az Auróra Hotel séfjeinek.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!