Ugrás a tartalomra

Július 19-én lesz a Magyar Nagydíj a Hungaroringen

mti.hu
Utoljára módosítva
2020. június 02. kedd 14:15
Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen - derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén az osztrák Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak. A mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.

A közleményben hangsúlyozták, az elmúlt két hónapban a Forma-1 vezetése a FIA-val, a 10 csapattal, valamint a partnerekkel és az egyes országos illetékes hatóságaival együttműködve dolgozott azon, hogy elfogadjon egy olyan módosított naptárat, amely lehetőséget teremt a versenyek biztonságos megrendezésére. Hozzátették, a koronavírus-járvány nemzetközi jelenléte és terjedése miatt a további részletek, valamint a naptár fennmaradó részének kidolgozása a következő hetekben történhet meg, és a Liberty Media reményei szerint 15-18 futamra sor kerülhet a mostani idényben, amely decemberben érhet véget.

Kiemelték, egyelőre zárt kapus eseményekre készülnek, de bíznak abban, hogy a nézők visszatérhetnek a pályákra, amint ezt biztonságosnak bizonyul. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a hungaroring.hu-n olvasható közleményben azt mondta, végig rugalmasan álltak hozzá az egyeztetésekhez, mert a pálya készen áll, bármikor lehet rajta versenyt rendezni és mindenképpen szerették volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A futam eredetileg augusztus 2-i dátummal szerepelt a 2020-as naptárban.

"A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát" - jelentette ki Gyulay. "Szeretném megköszönni minden partnerünknek és az összes promóternek a támogatást és az elkötelezettséget a Forma-1 irányába" - idézte a Liberty Media közleménye az F1-et irányító Chase Carey-t.
    
A Forma-1 2020-as módosított versenynaptára (első 8 forduló):
  
július 3-5.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
július 10-12.: Stájer Nagydíj, Spielberg
július 17-19.: Magyar Nagydíj, Mogyoród
július 31-augusztus 2.: Brit Nagydíj, Silverstone
augusztus 7-9.: 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone
augusztus 14-16.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
augusztus 28-30.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 4-6.: Olasz Nagydíj, Monza
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!