Ugrás a tartalomra

A kapitalizmus áldozataira emlékeztek

Létrehozva
A Magyar Munkáspárt március 25-ét a Kapitalizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. A párt megyei szervezetének tagjai pénteken az egykori Vasas Művelődési Központ előtt található Munkástrón nevű szobornál helyeztek el mécseseket azok emlékére, akik a 32 éve bevezetett „tőkés rendszer igájának” áldozatául estek.

A megemlékezésen a Munkáspárt és az ISZOMM Baloldali Szövetség szimpatizánsai és megyei jelöltjei vettek részt, köztük Kilián Béla, a párt B.-A.-Z. megye 1-es választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje, és Kóródi Péter, a megye 7-es OEVK jelöltje.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

A 2-es választókörzetben induló Fülöp József Istvánné magát a Vasas Művelődési Központot is az áldozatok közé sorolva indította beszédét, majd kitért azokra a területekre, amelyek meglátása szerint a kapitalizmussal összefüggésben rosszul teljesítenek. Úgy vélte, hogy a népnek nem volt szüksége a kapitalizmusra, „azok verték keresztül, akiknek nem volt elég, amit a szocializmus adott nekik, akik nem akartak osztozni a néppel” – mint fogalmazott.

„Egyedül a Munkáspárt áll ki a dolgozó munkavállalók, kis- és középvállalkozók, az elesettek és a fagyhalálra ítéltek védelmében” – folytatta, majd hosszasan sorolta, hogy meglátása szerint milyen területek igényelnek változást országos és helyi szinten.

„Látnunk kell, hogy a jelenleg kialakult helyzet döntően a pénzéhes kapitalizmus következménye” – zárta gondolatait Fülöp József Istvánné, majd a jelenlévők mécseseket helyeztek el a Munkástrónnál.

Ez is érdekelhet

Vitézy Dávid: Átfogó fejlesztésekbe kezdünk a Budapest-Miskolc vasútvonalon
Miskolc
A Budapest–Miskolc fővonal Hatvan és Füzesabony közötti szakaszának átfogó korszerűsítése készülhet el 2030-ig - jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amihez az önkormányzat minden szakmai támogatást megad Tóth-Szántai József polgármester bejegyzése szerint.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.